Nem, nem, nem
Nem, nem kell megijednie a magyarországi eseményekre specializálódó kollégáknak, nem írok helyettük kommentárt OV egyszeri csatavesztéséről, s egyben kvótareferendumnak álcázott választási felméréséről (aminek a kb. 40 százalék nem is rossz... neki).
Nem, nem megyek bele most részletekbe, elegem van már a hányingerből.
És nem, nem számolom át lélegeztető gépre, pedig...
Hanem csak azt szeretném leszögezni, hogy ha a népszavira és a kampányára költött – nem, nem tudom, mennyi, de rohadtul nem kevés – pénzt a funkcionális analfabetizmus felszámolására költötte volna Magyarország, akkor egyszer majd, évek múltán felcsillanhatna a remény. Hogy a nép értelmezni tudja nem csupán a leírt kérdéseket és az azokra adott, előre megfogalmazott, s pechére sokszor csak dichotomikus válaszlehetőségeket, hanem majd tán önállóan megformált mondatokban (régiesen: leírt vagy kimondott gondolat) véleményt is képes lesz alkotni. Mármint egyénenként és közösségként szintén.
Nem, nem akarom megmondani, milyet.
Bármilyet, bármiről – de a saját, művelt eszével tegye.
Mert akkor az övé igazán a szabadság, a felelősség és akár a tévedés joga is. S nem amikor a népet a hatalom alibinek használja.