Nyílt levél Dunaszerdahely polgármesteréhez, Dr. Hájos Zoltánhoz

antalagi | 2017. március 20. - 15:22
Polgármester úr! Ennyire nyilvánvalóan nem köpheti arcon a választóit (és azokat sem, akik nem Önt választották).

Még akkor sem, ha amúgy tisztában van vele, hogy már többször csalódtak Önben. Egyelőre viszont nincs mit tenniük, nem hallathatják a hangjukat, így hát ki lehet tölteni ezt a választási időszakot, akár hátradőlve is.

Amennyiben tisztában van vele, miféle gesztust tett az emberek felé a 90 ezer eurós szolgálati autójának az adófizetők pénzéből történő megvásárlásával, akkor szégyellheti magát.

Amennyiben nincs vele tisztában, szeretnék egy-két dologra rávilágítani. Természetesen csak a saját értelmi szintemnek megfelelően és csakis a saját nevemben, ahogy engem érintett.

Bármilyen furcsán hangzik is, én erre semmilyen meghatalmazást nem adtam Önnek. Nagyon furfangos módon lett ugyan kitalálva az autóvásárlás, tehát törvényes úton nem lehet Önt felelősségre vonni. Maximum lesz a főellenőrtől egy dá-dá a könyvelési hibáért. Nem tehetek feljelentést a rendőrségen, „csak” erkölcsi alapon lehetnek kifogásaim, ezért jelentem hát fel Önt a dunaszerdahelyieknél.

Amikor az újságban olvastam, a sorok között ezt láttam: Böböbőő! Tessék, ezt neked polgár, no ez az, ami neked soha a büdös életben nem lesz. Azért majd én, király módjára beleülök, hogy lásd, a te pénzeden legénykedem.

Egy ilyen eset után viszont soha többé nem lehet hivatkozási alap a városházán, hogy „ nincs rá keret”. Mert amint ez elhangzik, biztos lehet abban, hogy minden egyes alkalommal az arcába fogom vágni: ha luxuskocsira telik, ekkor erre is kell jusson.

Kérdéseim (naivak, tudom, de azért felteszem őket):

Ha a fizetéséből (ami 3952 Eur) kellene havi 2000 eurós lízinget kifizetni, vajon meggondolta volna?

Tisztában van azzal, hogy a polgármesteri - amint a képviselői szék is - szolgálatot, nem pedig kiváltságot jelent?

Tisztában van azzal hogy az emberek tolták Ön alá, akik fizetéstől fizetésig élnek minden hónapban?

Tisztában van azzal hogy ez a tisztség nem örökölhető?

Tisztában van azzal, hogy a tény, miszerint elbírja a luxuskocsi megvásárlását a költségvetés, nem jogosítja fel arra, hogy felelőtlenül elherdálja a város vagyonát?

Sorolhatnám még a kérdéseket, de úgy érzem, egyik sem hangzik ismeretlenül, bizonyára az Ön fejében is felvetődött mindez, de valamiért elhessegette a gondolatokat. Talán sétálni kéne a városban kicsit, találkozni emberekkel, akik épp a postára sietnek a csekkeket befizetni. Vagy legalább az iroda sötét függönyét elhúzni néha, hadd áradjon be egy kis világosság.

Ezúton kérem Önt, felelőssége teljes tudatában, vizsgálja felül a döntését és bontsa fel a szerződést, rendeljen egy szerényebb autót, ami tükrözhetné a tiszteletét a városa, és az ottlakók iránt. Ne bántsa ezeket az embereket, nem érdemlik meg. A fényűzés nem egy polgármester ismérve, miért is akarhatna többnek látszani annál, mint ami. Ha pedig sikeres vállalkozóként ezek az igényei, kérem, vegye meg magánemberként, higgye el, egy szavam nem lesz.

Köszönöm

Antal Ágota

U.I.: Nem indulok az esedékes polgármester-választásokon.