A Szivek-afférról

A Papp Sándor és Hégli Dusán, az Ifjú Szivek ez év elején kinevezett igazgatója és az általa azóta elbocsátott koregráfus fémjelezte, az alpári szappanoperai fordulatokat és mértékeket is überelő vitáról az a szakállas vicc jut az ember eszébe, amely a partizánokról, a fasisztákról és az erdészről szól. Mármint, hogy addig-addig kergették, baszogatták egymást egy erdőben a partizánok meg a fasiszták, amíg meg nem elégelte az erdész a csetepatét, és ki nem hajtott mindenkit onnét… Csakhogy, míg az idézett vicc kellőképpen nevetséges, az Ifjú Szivek esete, lévén, tulajdonképpen nem is létezik már a táncegyüttes, inkább tragikus, mintsem komikus. Eme kiábrándító végkifejletben pedig kétségkívül mindkét fél ludas. Papp azért, mert voltaképpen hónapokon át tétlen volt, hégliék, és az általa folyamatosan masszírozott-hergelt táncosok pedig azért, mert tudatosan szabotálták saját munkájukat is. Abban a reményben, hogy sikerül elüldözniük az általuk nem kívánatos személynek nyilvánított Pappot.

E provinciális perpatvarral kapcsolatosan természetesen a sajtó bizonyos emberei is tükörbe nézhetnének. Különös tekintettel egyetlen napilapunkra, az Új Szóra, amellyel, tekintve, hogy egyelőre még munkatársa vagyok, annak ellenére is szimpatizálnom illik, hogy bizonyos szerkesztői evidensen Hégli Dusán és társai fogadott prókátoraként kampányolnak hónapok óta… Ami, ugye, a legkevésbé sem elegáns dolog.