Nyár, homokosok, erkölcsök, hanta…

Barak László | 2007. július 8. - 16:26

Őszintén szólva, engem is bosszant egyrészt, másrészt pedig nevetségesnek tartom a Meleg Büszkeség Napját. Persze a legkevésbé sem azért és úgy, ahogy a tegnapi budapesti melegfesztiválra kivonult ellentüntetőket”. De róluk, lévén, egyébként is undorítóan alantas tahók ők, alant.

 

Azért, és épp úgy bosszant a Meleg Büszkeség Napja – nem mellesleg ez volt az apropója a melegfesztiválnak – amiért és ahogyan, teszem azt, a Magyar Büszkeség Napja, a Szlovák Büszkeség Napja, az apacs büszkeségé, a sántáké, a száznyolcvan centiseké, a kis vagy éppen nagy farkú lepedőakrobatáké stb. is bosszantana. Különösen, ha – a szó szoros vagy éppen átvitt értelmében – időközönként megjelennének az ablakom alatt.  Acélból-e, hogy szeressem őket vagy éppen, hogy tojást vágjak a fejükhöz, egyre megy. Hiszen bár eredendően toleráns embernek tartom magam – megjegyzem, azt sem hiszem, sőt, hogy mindenki ezt gondolja rólam – nincs szükségem arra, hogy szeretet-  vagy akár gyűlöletkampányok kellenének ahhoz, hogy elviseljek bárminő másságot. Hiszen, ugye, minden egyes ember más… Ami egyébként egy vaskos közhely. Ennek ellenére mégis folyamatos konfliktusok forrása az emberek egymáshoz viszonyított mássága és másként gondolkodása. Enyhülhetne viszont ez a kölcsönösen elutasító fíling, ha az emberek leszoknának arról, hogy kampányszerűen, úgymond, szoktatási és nevelési célzattal kínálkozzanak föl, zavarják meg, főleg az egyébként is toleráns, vagyis az oly sokat emlegetett hallgató többség sorait…

 

A szeretet- meg a toleranciakampányoktól jobban csak a gyűlöletkampányokat utálom. Amelyek jellemzően mindig olyanok és úgy végződnek, amint az tegnap Budapesten történt. A gyűlöletkampányok „önkéntesei“, tessék csak belegondolni, általában az oly megfoghatatlan – mert szent! – erkölcs nevében toborzódnak. Persze annak a konkrét erkölcsnek, értékrendnek a nevében, amelyet épp a legszentebbnek, legmakulátlanabbnak tartanak az efféle önkéntesek”. Ráadásul, tök mindegy, hogy milyen alapon, hiszen akcióban” kizárólag az a – leghülyébb vallási dogmákat is felülró – hit vezérli a kondát, amelyre a tagok legtöbbször a legcsekélyebb racionalitás nélkül fölesküdnek... Sohasem valakikért vagy valamiért, hanem valakik vagy valami ellen! Aztán már jöhet is, jó esetben” a feltétlen kizárólagosság imamalma. Vagy basszunk fejbe valakit záptojással. Ha pedig nem magyar magyar, a "szemétje", tetejébe meg urambocsá! "köcsög" is, akkor az Árpád-sávos lobogó rúdjával, esetleg a húgyos nagyapó tárogatójával… De föl is akaszthatnánk… Nahát, ez az, ami nem csak bosszant, hanem egyenesen hánytat…

 

Ennyit azokról a fajankókról, hisztérikus matrónákról – hivatalos kifejezéssel élve, ellentüntetőkről – akik a szombaton abszolvált melegfesztivál ugyancsak magamutogató felvonulói láttán oly intenzíven rángatóztak, sivalkodtak. A nagy magyar erkölcs nevében.

 

De lehet, hogy nem is.

 

Hiszen van amikor azt hiszi az ember, hogy mivan”, aztán mégsem…