Hedvig miatt nem megy Fico! Emberrablás és gyilkosság miatt sem menne…

Barak László - excl. | 2007. augusztus 22. - 09:35

Nyilván az égvilágon semmilyen következménye nem lesz annak a följelentésnek, amelyet egy valaha komoly pozícióban lévő exzsaru Malina Hedvig ügyében tett Róbert Fico, a szlovák kormányfő, a belügyminiszter, Róbert Kaliňák, és Ján Packa országos rendőrfőkapitány ellen tett hatalommal való visszaélés és hitelrontás miatt.

 

Jellemzően azért nem lesz semmilyen következmény, mert Közép-Európában általában nincs következménye a politikai disznóságnak. Különben meg, ha a Hedvig-ügynek csak egyetlen szegmenséről bebizonyosodna, hogy politikai indíttatású szívatás áldozata a szerencsétlen leányzó, elméletileg pillanatokon belül el kellene húzni a jelenlegi kormánynak, mégpedig takarítónőstül. Szlovákia azonban nem az az ország, ahol ilyesmi előfordulhat.

 

Jó azonban tudni azt is, hogy egyáltalán nem azért nem torkollik majd politikai válságba a szóban forgó affér, mert magyar nemzetiségű a kárvallottja. Hiszen, tessék csak emlékezni, Michal Kováč, az egykori szlovák államfő nem volt magyar. Amint a fia sem, akit a nyílt utcán raboltak el annak idején. Mégpedig az állami titkoszsolgálat prominenseinek aktív közreműködésével. Mi több, az akkori kormányfő, V. Mečiar közvetlen irányításával. Majd egy Remiáš nevű volt ügynöknek kellet meghalnia, mert szinte mindent tudott a közfelháborodást keltő emberrablásról. S mi lett a következmény? Tessék csak megnézni a mai szlovák kormánykoalíciót. Ott pöffeszkedik Mečiar vagy sem?