Habodász István a szlovákiai magyarok önkéntes nagykövete… VIDEÓ!

Barak László | 2008. november 24. - 10:45

Habodász Pisti rendbe tette a Markíza tévé renoméját, nem kevésbé a Slovensko má talent (Szlovákia tehetsége) című tehetségkutató verseny zsűrijét. No és közönségét is ráébresztette arra, hogy a tehetségnek nincsen nemzetisége.

Míg a verseny középdöntőjébe József Attila Tiszta szívvel című versével vélhetően csupán a hecc kedvéért jutott be, szombaton Samo Chalupka Valibuk (Fanyűvő) című humoros versének magával ragadó előadásával immár voltaképpen lehengerelte a közönséget és a zsűrit is. Akik annak idején enyhén szólva vitathatóan, szigorúbb nézőpontból, hülyén viszonyultak hozzá hiányos szlovák nyelvtudása miatt…

Lenne remény mégis, hogy a normális köznép helyre teszi az ostoba nacionalista politikusokat…?

Még valami: István gyerek, a Cserhalmi Gyuri bácsit, azért illenék ismerned. Hiszen színész szeretnél lenni és vélhetően leszel is, ugye?