„Lőjjük agyon Bugárt, megszűnik a HID“,

Barak László | 2009. július 1. - 13:06

olvasom a net mérhetetlen mennyiségű szemete között turkálva (alkalmanként bizony ilyesmire is kaphatónak kell lennie a szerkesztőnek, ha közvetíteni akarja, milyen a világ, azaz mekkora az isten állatkertje) és az első olvasat után röhöghetnékem támad.

Hogy aztán azonmód ki is köpjem azt „keserűséget”, amely a szlovákiai magyar népesség – ha úgy tetszik, felvidéki magyarság „intellektuális” fölhozatalának állaga miatt tolul az anyanyelvemre. Végkövetkeztetésként meg oda jutok, hogy leírjam, menjen a picsába a felvidéki magyarság, ha annyira hülye, amennyire a „Lőjjük agyon Bugárt, megszűnik a HID“ szlogenjének kiötlője. Akinek látszólag az fáj, hogy megbontatott, úgymond a magyar egység, amely eleddig Magyar Koalíció Pártja elnevezéssel volt megtestesülve itten… De bizonyos individuumok számára csak kizárólag azért ám, mert célként azt deklarált/ja: „a felvidéki magyarságot akarja képviselni“.

„A másik csapat - egy banda kalandor. Nem céljaik vannak, eszméik és vizióik, csak gazdasági érdekeik“, így a felvidéki ge/orilla, aki szerint ez vért kíván. Nyilván mert szerinte a felvidéki magyarságnak nem voltak, nincsenek, és nem is lehetnek gazdasági érdekei. Mert akkor menten bandává, kalandorrá aljasul/na. Mivel az igazi felvidéki magyar az nem lakik, nem zabál, nem öltözködik, nem szaporodik, legfeljebb ön/célként eszméket, víziókat ötöl ki és hizlal, egyébként is mi a faszt csinálna a felvidéki magyarság képviseletének kizárólagos akarásán kívül… (Miközben, ha jól tudom, a "másik csapat", úgymond a banda, a kalandorok, egyáltalán nem deklaráltak olyasmit, hogy nem akarják a felvidéki magyarságot képviselni!) Hát nem gömbölyű…?

De vajon mi következik mindebből az olyan felvidéki magyar számára, akinek igenis jól felfogott gazdasági érdekei (is) vannak? Mivel, többek között, laknia kell valahol, muszáj zabálnia, öltözködnie és ha akar, ha nem gyereket is csinál. ( No nem elsősorban azért, hogy szaporodjon a felvidéki magyar, hanem azért, mert anno a teremtés káoszában ekként lett beprogramozva – génileg vagy lelkileg, tökmindegy.) Nos, az következik, hogy az öncélú eszmék és víziók gyártóit igyekszik elkerülni, de, ha már útjába akadn/tak, a lehető legrövidebb időn belül elfelejteni. Nehogy már holmi öncélú eszmék és víziók mentén legyen kénytelen egységet alkotni velük.

Egyrészt, mert az öncélú eszmék és víziók gyártói vagy szimplán hülyék, avagy, ami még rosszabb, egyszerű csalók, akik a hülyéket eszközként használják saját gazdasági érdekeik érvényesítésére!

Ezért hát, távozz tőlem Egység! Mert ugyan, mire mehet az ember, aki a hülyékkel vágyik egységbe kovácsolódni? Vagy, mit ér azoknak a sorsa, akik csak arra jók, hogy eszmék, víziók nevében, a hátukon mászhassanak föl a jelképes uborkafára a csalók… Amelynek gyümölcse bizony nem más, mint a legönösebb gazdasági érdek…

Bugár helyett tehát lőjünk agyon minden felvidéki magyar hülyét meg lúzert. Nem utolsósorban pedig az eszmékkel víziókkal kereskedő csalókat! Kizárólag a felvidéki magyarság érdekében.