Menjetek a búsba!

Barak László | 2010. március 12. - 17:57

Zorán tesó azon élcelődik fentebb, hogy Magyarországon egy Fásy Ádám nevű tepsizenész kormányfői ambíciókkal vágott neki az országgyűlési választások kampányának. És még csak nem is heccből, a balhé kedvéért, hanem vérkomolyan. Mármost, kérdezem én? Csoda? Hiszen az ezerfejű Cézár, a meglehetősen méltatlanul istenadta népnek nevezett tömegekkel akár a saját ürülékét meg lehetett etetni mindig is. De legalábbis minden egyes embercsoportban akad minimum 10-15 százaléknyi hatökör, akinek lapáton beadható bármi és annak ellenkezője is. Hiszen az ösztönös, szószerinti és képletes zabáláson és ürítkezésen kívül saját elhatározásukból életükben nem tettek semmit. Az önálló véleményalkotás készségének evidens hiányáról nem is beszélve.

Isten efféle pöcsagyú barmait ugyan miért ne lehetne megszédíteni akár a legalpáribb ripacskodással, hazugságokkal. Többek között azzal, hogy esetleges átverhetőségükért, tehetetlenségeikért, elesettségükért egyáltalán nem ők maguk a felelősek, hanem a zellenség. Faji, ideológiai alapon, vagy épp csak azért, mert az nem lavórban pancsolt szesszel kezdi a napot, mint az önként lebutult csürhe, hanem tükörtojással például.

És ilyen alapon bizony jogos a kérdés, ki jelent nagyobb veszélyt közvetlenül önmagára, közvetve pedig az egész társadalomra nézvést: Vajon a kultúra szempontjából is ösztönlényeket gagyival kiszolgáló Fásy? Avagy a Jobbikos néptribun, Vona Gábor, aki azzal masszírozza a pöcsagyúakat, hogy választási győzelme esetén, Kádárék nyomdokain haladva 20 millió orosz etetéséből biztosít majd fényes, azaz szebb jövőt a magyar parasztnak? Miközben pert indít, és persze nyer majd az USA ellen, mert Chicagóban volt képe feljelenteni néhány vérmesen pénzéhes zsidónak a MÁV-ot, mivel anno MÁV-vagonokkal szállították elődeiket a lágerekbe…

Ugyanmá´?! Menjetek ti a búsba, azaz Fásy-mulatóba meg Vona-cirkuszba úgy, ahogy vagytok.

Azokkal együtt, akiknek esetleg itt alant beindul a nyálkiválasztásuk meg a metabolizmusuk…