gyönyÖRöm

Rozbroy Viktor | 2007. július 17. - 23:22
Néha elkap a gyönyör. Fog, visz, bekap, csócsálgat, kiköp. Néha elkap az undor is. Belém lép, üt, rúg, harap. Az én saját gyönyörömre jó példa, amikor barokk vagy klasszicista házak között sétálgatok. A szecessziós csarnok tetőtere fog, visz, bekap, csócsálgat és finoman kiejt abból, amiben csócsálgatott. Gusztustalannak tartom viszont a lakótelepi bérházakat. Leginkább azokat, amiken látszik, hogy panelblokkokból lettek összeállítva és műanyag balkonjaikon a bicikli fölött mindenfajta színű ruhák száradnak. A lakótelep, panelblokk, műanyag balkon, bicikli, száradó ruha belém lép, üt, rúg, harap.

Ennek így kell lennie. Hiszen a lakótelep gusztustalan, a mittudoménmilyenrégi épületek viszont nagyon szépek. A valami kor építésze, vezetősége, mindenkije, aki számít valamit, ellentétben mindenkivel, aki ma számít, vezet és épít valamit, úgy gondolta, hogy a felesleges szépségtől megszabadított környezet jobban megfelel nekünk.

És még csak nem is szeretnék társadalomkritikába bonyolódni. Igazából egy érzést próbálok megtapasztalni: örülni a panelházaknak. Azt hiszem, sikerült. Csupán a haladásra kell gondolnom. Ha pedig elhiszem, hogy az új dolgok mindig fejlődést eredményeznek, akkor akár el is kezdhetnek nekem tetszeni azok a dolgok, amik e nélkül az eszme nélkül egyáltalán nem tetszhetnének. A szépség mulandó és változó irányú, a tisztaság, rendezettség viszont fenntartható, és fenn is kell tartani. Hiszen ez jelenti a civilizációt. A szépség kuszaságát el kell űznünk világunkból. A rendezettségnek, tisztaságnak, haladásnak lehet örülni. Mert békességet hoz az ember szívébe. A szépség robbanékonysága felborzolja lelkünket, elménket elborítja a bizsergés és a vágyakozás az ismeretlen után. Meg akarjuk tapasztalni a megtapasztalhatatlant, kezünkbe akarjuk fogni a megfoghatatlant. Ez az érzés embertömegek halálát váltotta már ki.

Jó így írva gondolkodni. Lehet, hogy egyszer majd rájövök valamire…