Egészségünkre!

Sebök Pál | 2013. november 25. - 18:06

Vége! Lepörgött a megyei választás, immár mindenki számára ismeretes végeredménnyel. A várt és kért csoda nem teljesedett be, sajnos, így Nagyszombat megyében marad a régi felállás.

Ha a dunaszerdahelyi választói körzetet vesszük, a választók részvételi aránya a második fordulóban elérte a 23,47 százalékot, ami picivel több, mint az első fordulóban (21,97%). Ezért is gratulálok Berényinek, hogy azokat a szavazókat meg tudta szólítani, akik az első fordulóban is részt vettek. Köszönöm azoknak a választóknak, akik vették azt a fáradságot, és elmentek voksolni szombaton. Pedig sokan undorral és rossz érzéssel karikáztak. De megtették.

 

Már csak az itt a kérdés, miért nem volt nagyobb választói részvétel, ha ilyen fontos, sokak szerint történelmi lehetőségről volt szó? A magyar megyeelnök itt nálunk legalább akkora siker lehetett volna, mint Kotleba sikere az ország közepén – most nem a politikai nézeteket hasonlítottam. És mégsem érdekelte az embereket. Vajon miért nem?

 

Első sorban Berényinek akarnia kellett volna győzni! Még az első forduló előtt megértem a passzív, Mikuš talpát nyaló kampányát, merthogy ott más volt a célja. De a második forduló előtti még nagyobb passzivitás - az MKP táborból hallatszó biztatás ellenére - értelmetlennek tűnik nekem. És akkor nem beszélek a HIDasok támogatásáról! Olyan érzésem volt, hogy mindenki akarta a győzelmet, csak Berényi nem. Embereket meggyőzni az esélyről, ha maga a jelölt esélytelenül viselkedik, lehetetlen!

 

Másod sorban pedig az nagy tény, hogy Berényi nem képes megszólítani a saját közösségén kívül másokat. A magyarokat sem! Vagy inkább, hogy az MKP-sok szavaival írjam, a rossz magyarokat sem! Mert ahogy tudjuk, az MKP azoknak a közössége, akik mindentéren sablonosak. Magyar szülők, magyar család, magyar iskola, magyar gondolkodás, magyar……minden magyar. Sőt, ezt mind az emberek mindennapos gondjai fölé helyezik. Legalábbis ezt mutatják kívülre. Viszont az én környezetemben és Csallóközben sem sablonos emberkék laknak. Sokan vannak, akik mertek bűnt elkövetni e sablonos életminta ellen, és simán vétkeztek. Sokan közelebbnek érzik például a szlovák nemzetiségű jó szomszédjukat, mint egy ismeretlen magyart a határon túlról. És ebben a világlátásban különböznek az egyes szlovákiai magyar pártok választói is. Ezeket a választókat nehéz egy populista nemzetiségi hajrával rávezetni arra, hogy válasszák Berényit, ha az alap-eszmei értékrendjük teljesen máshol van. Másrészt a HÍD választói sem birkák, és a saját fejük szerint döntöttek a választások előtt. Ha valamitől hányingerünk van, akkor azt nem esszük meg!

 

Utolsó sorban a nemzetpolitikai helyzet sem segített megnövelni a választók részvételi arányát. Itt látni, hogy a nemzetérzés, összetartás, valós közösség építés nem annyira fontos az itt lakóknak, mint a mindennapi élet nehézségeivel való küzdelem. Nem beszélve a már megunt kisebb rosszra való voksolás kényszeréről.

 

Végül már csak azokhoz szólok, akik nem dobták be a voksukat a megyei választások fordulóiban.

Együnk, igyunk, és panaszkodjunk a kórházra, utakra, régiófejlesztésre, kultúrára, iskolákra, tömegközlekedésre. Barátok közt, otthon, kocsmában, munkában, ahol csak lehet. És tudatosítsuk, hogy rajtunk is múlott. Egészségünkre!

 

U.I.: Gratulálok Berényinek az elért célhoz az első fordulóban – legyen az bármilyen,

 és Mikušnak a megyeelnök poszt megvédéséhez.