Bosszútábor

Szomorúan figyelem, ahogy fokozódik a helyzet a gömbaszögi tábor körül. A Diákhálózat által szervezett tábor az utóbbi években egyike volt azon kevés helyeknek és rendezvényeknek, amelyet mindkét politikai párt, mindkét fél egyaránt elismert és elfogadott. Nem véletlen, hogy pont ott lépett fel egymás után – ha az MKP kérése miatt nem is egyszerre – tavaly nyáron a két pártelnök, Berényi és Bugár.

Idén azonban váratlanul ellenfele akadt a tábornak. Az MKP ifjúsági csoportja Martosra célzottan ellentábort szervezett az immár évek óta Krasznahorkán megvalósuló gombaszögi tábor ellen. Közleményük szerint „az erdélyi Tusványos mintájára” szeretnének szabadegyetemet szervezni, az időpont kiválasztása azonban egyértelmű üzenet: az MKP-nak elege lett belőle, hogy a civilek pattognak, és meg akarja fojtani táborukat ezzel a kimondottan ellenséges lépéssel.

A martosi előadók sora árulkodó. Sajtóhírében az MKP azt írja, „közéleti személyek tucatjait hívták meg, magyarokat és szlovákokat egyaránt”. Ehhez képest a három kiemelt résztvevő közül mind a három magyarországi magyar, ráadásul mindhárom Fidesz-közeli, beleértve Balog Zoltán csúcsminisztert is. A tábor érthetetlen módon a civilség illúzióját akarja kelteni, de nagyon messziről látszik, milyen rendezvényről van szó.
 Teljesen logikus döntésnek tartom, hogy ebben a szituációban Bugár Béla pártelnök nem fogadta el a meghívást a táborban rendezendő pártelnöki vitára. Nem a vitáról van szó – Berényi elnök úr az, aki szinte krónikusan fél a nyilvános vitától elnöktársával –, hanem a közegről. A Híd és én magam is nagyra értékeljük a gombaszögi rendezvényt, és a leghatározottabban elutasítjuk azt, hogy az aktuálpolitikai érdekek miatt azt az MKP megpróbálja ellehetetleníteni. Éppen ezért nem fogunk részt venni sem szervezőként, sem előadóként a martosi tábor felfuttatásában.

Nagyon szomorú dolog, hogy a politika megpróbál minden civil kezdeményezést „megenni”, átformálni a saját képére, és ha ez nem megy, akkor ellehetetleníteni. Én viszont azt gondolom, hogy megvan a helye a politikának és a civil nyomásgyakorlásnak egyaránt. Éppen ezért rendeztük korábban gyakran feszült kapcsolatainkat azokkal a civil kezdeményezésekkel, amelyek hasonló célokért küzdenek, mint a Híd, csak más eszközökkel. Jó példa erre a vasúti kétnyelvűség, ahol a civilek petíciós és figyelemfelhívó akciói, illetve a Híd parlamenti munkája jól kiegészítették egymást. Érthető, hogy az MKP dühös amiért úgy tűnik, nekik senki nem osztott lapot: csakhogy ők azok, akik nem osztanak saját maguknak. Pártként úgy viselkednek, mintha egyszeri aktivisták lennének: ez nem hiteles. Egy párttól nem a táblacsavarozás az, ami elvárható, arra valóban sokkal jobbak az agilis civilek. Egy pártnak politikai nyomásgyakorlással kell élnie, partnereket kell keresnie, alkudoznia kell, háttérmegállapodásokat kell kötnie a valamit valamiért jegyében, és el kell érnie, hogy elfogadásra kerüljenek azok a törvények és rendeletek, amelyekre ténylegesen szükség van.

Martos tehát nem a „szlovákiai Tusványos”, hanem egy rossz ízű ellenrendezvény, egy kicsinyes bosszú azért, amiért a civil szféra nem lett az MKP csatlósa, sőt mi több, akcióik hatékonyabbak és szerethetőbbek, mint Berényiék erőltetett próbálkozásai. Nem is lehet kérdés, hogy ki van a jó és ki a rossz oldalon ebben a kérdésben. Gombaszögre szükség van. És aki megpróbálja szétzilálni azt, amit ott évek alatt sikerült kiépíteni, az a saját kicsinyes politikai érdekei miatt egy igazi szlovákiai magyar értéket áldoz fel.