Rogyadozó jogállam

Fico ígéretet tett a kisebbségi status quo fenntartására, ám kiderült, csak üres ígérgetés volt.

Robert Fico decemberben bejelentette, indul a köztársaságielnök-választáson. Mivel a közvélemény-kutatások szerint még mindig a legnépszerűbb politikus Szlovákiában és vannak olyan magyarok is, akik fontolgatják, hogy rá szavaznak, érdemes végigtekinteni, mit tett Robert Fico értünk, pontosabban szólva inkább ellenünk az elmúlt időszakban.

Annak ellenére, hogy a kormányzati ciklus elején a miniszterelnök báránybőrbe bújt farkasként a szebbik arcát igyekezett mutatni, és ígéretet tett a kisebbségi status quo fenntartására, rövid időn belül kiderült, hogy mindez csak üres ígérgetés volt. Sérült a status quo akkor, amikor a kormánypárti képviselők nem szavazták meg a vasúti törvény Híd által benyújtott módosítását, aminek következtében a kisebbségügyi kormánybiztos lemondott tisztségéről. Hozzáteszem, a kisebbségi kormánybiztosi tisztséget azóta sem töltötték be, ami ugyancsak megnehezíti a helyzetet, elsősorban a kulturális támogatások szétosztása során. Sérült akkor, amikor a kormány hivatalvezetője indoklás nélkül leváltotta az Ifjú Szivek igazgatóját, Hégli Dusánt, és azóta is folyamatosan ennek a világhírű, színvonalas együttesnek az ellehetetlenítésén dolgozik. Sérült a status quo akkor is, amikor kiderült, jelentősen lefaragták a kisebbségi kultúrák támogatására szánt összeget. Hogy beszélhetnénk status quoról, amikor a kormány kisebbségi tanácsában megszüntetik a kisebbségek számarányának megfelelú vagy ahhoz közelítő képviselet elvét (azaz minden nemzetiség egy szavazattal bír), amelynek egyértelműen a magyar kisebbség látja a kárát, de tiltakoztak a romák és a ruszinok is.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy továbbra is érvényben van a diszkriminatív és alkotmányellenes állampolgársági törvény, aminek következtében emberek százai veszítik el állampolgárságukat és sérülnek állampolgári jogaik. Akár Robert Fico szájából is elhangozhatna az a bizonyos jól ismert mondat, hogy „el lehet menni” ebből az országból. Mert úgy látszik, ennek a hatalomnak nem érdeke, hogy az emberek itthon maradjanak, itt keressék a boldogulást, hogy otthon érezzék magukat ebben az országban.

Nem feledkezhetünk meg Malina Hedvigről sem, aki évek óta próbál érvényt szerezni igazának, és akinek ügyében Robert Fico állt a nyilvánosság elé évekkel ezelőtt és vádolta meg hazugsággal a diáklányt. Malina Hedvig ügye azóta sem zárult le. Áldozatból egyik pillanatról a másikra vádlott lett és nemcsak, hogy nem kapott jogorvoslatot, de most már a zaklatások miatt gyermekei érdekében arra kényszerül, hogy elhagyja az országot. Ezek mind-mind Robert Fico nevéhez köthető jogsérelmek. És ma reális a veszély, hogy ez az ember lehet a Szlovák Köztársaság elnöke. Ezt akarjuk?