Sosem könnyű, mégis elkerülhetetlen: generációváltás a politikában

Közszereplőknél – tájainkon mindenképp, és szlovákiai magyar viszonylatban, azt hiszem, abszolúte így van – ez a folyamat meg mintha nehezebben lenne kivitelezhető. Bár szlovák oldalon sem igazán lehetne találni a volt és jelen csúcsemberek között bárkit is, aki érezve a feladat rá eső részének befejezettségét, az addigi munkájához segítséget nyújtók minden igyekezetét megköszönve, és ami nagyon fontos, önszántából távozott volna a színről. Sőt, felénk az ilyet olykor még elkeregetni is nehéz! De miért van ez így? Vegyük sorra a kérdés néhány lehetséges felvetésen alapuló, tehát hipotetikus válaszát:

1. Olyan döntéshozó (általánosítva a kifejezés tartalmát) államférfiak kellenének – mezei képviselői székben is ülve, akik értik és megértik az idők szavát. Node született államférfi sem lehet mindenki, bár egy-kettő néha adódhatna, hátha mások is tanulnának tőlük.

2. Legalább ilyen fontos összetevője a generációváltás fájdalmas és rögös útjának, hogy nincs – jégkorongozó terminussal élve – második sor nevelve, akiket megfelelően át lehetne vezetni a döntések szférájába. És nem csak úgy bevonva emberkéket, mert bugyellárisuk mérete megfelelően passzol valamelyik szerencselovag elképzeléseihez.

3. Vagy marad még egy megoldás, a francia forradalmi hagyományokat felelevenítve, alaphangon mindenkit el kéne kergetni és mátrixosan újratölteni a képlet megüresedő mezőit; azonban jogállam vagy mifene, amiben életünket éljük, tehát nem is olyan egyszerű ez a johnwaynes kergetőzés.

Legvégére marad a fejlettebb demokráciákban klasszikus, mifelénk számos politikai és politikusi szótárban nem szereplő és meglepő eljárás: egyszerűen dolgozni kell, megmutatni, hogy az újak nem trónbitorlók, hanem alternatívák. Lövöldözni meg úgyis azok fognak, akik – ezzel leplezve - nem tudnak mást.