STOP az egészségügyi cirkusznak!

Kovács György | 2020. január 8. - 14:55
Az utóbbi hónapokban rengeteg vita zajlott a kórházreformról. Arról a reformról, amely az egészségügyi tárca prioritásai között szerepelt már 2016-ban.

 volt egészségügyi miniszter (Andrea Kalavská) az ellenzéki pártokat látszólag meggyőzte a reform szükségességéről, saját pártja viszont elutasította a javaslatot. Olyannyira nem sikerült kollégáival közös nevezőre jutnia, hogy több hónapos huzavona után még csak szavazásra sem bocsájtották a javaslatot. Ezek után a miniszterasszony emelt fővel elsőként elhagyta a süllyedő hajót, kollégái pedig büszkén, szemrebbenés nélkül „konstatálták”: a reform elkészült, a következő kormány felelős tárcavezetője elindíthatja azt. 

A műtét sikerült, csak sajnos a páciens nem élte túl. 

Ez a cirkusz nemcsak rengeteg pénzt emésztett fel, melyre mi, adófizetők mindannyian, kivétel nélkül befizettünk. Ami ennél sokkal súlyosabb, hogy ez alatt az idő alatt az egészségügyi ellátás minősége továbbra sem javult. Tettek helyett a hangzatos frázisok kerültek előtérbe: „a páciens az első helyen” vagy a még frappánsabb „én orvos vagyok”. Négy év távlatából a sok ígéret ellenére szomorúan kijelenthetjük, a beteg újfent nem volt az első helyen. Viszont valamiben mégiscsak elöljárók maradtunk.

Szlovákia szégyen szemre továbbra is az elsők között szerepel az idő előtti elhalálozásban Európában, melyre nem kerülne sor hatékony és kellő időben elvégzett szolgáltatás biztosítása mellett.

A szlovák egészségügyben a kiadások, illetve az ehhez biztosított források évről évre magasabbak. Ehhez képest a szolgáltatások minőségében és a hatékonyságban ez a pozitív trend nem figyelhető meg.

Reformra mindenképpen szükség van, viszont annak nemcsak a kórházra kell kiterjednie, hanem az egész egészségügyi ellátásra és annak minden szereplőjére. 

Ez az egyetlen út, amely garantálja az egészégügyi ellátás minőségének javulását. Ezt bátran állíthatom, mert két évig vezettem Szlovákia legnagyobb egészségügyi intézményét, a Pozsonyi Egyetemi Kórházat. Ez alatt az idő alatt rengeteg új dolgot elindítottunk. Már az első évben sikerült az utolsó helyről a legtranszparensebb kórházak közé kerülnünk. A következő év kemény munkája meghozta gyümölcsét a hatékonyságban is, az utolsó előtti helyről felugrottunk az erős középmezőnybe. Ezeket az eredményeket egy független szervezet (INEKO) is alátámasztotta. Tehát a változás lehetséges! Mi kell hozzá? Kitartás, tudás és legfőképpen politikai akarat.

A szerző a Magyar Közösségi Összefogás 48-as sorszámú jelöltje.

 

politikai hirdetés - PR