Személyi kultuszalkony után más

Politikai értelemben személyi kultuszválság van szlovákiai magyaréknál.

Hiszen az eddig megszokott és kényelmes helyzet, miszerint valakit – értsd egy személyben – a szlovákiai magyarok politikai érdekeinek a képviselőjeként lehetett megjeleníteni, azonosítani, nos ez a helyzet mára megváltozott, magyarán a korábbi valóságot új állapot, új valóság (előre kérek mindenkit, új valóság név alatt ne gyúrjanak semmiféle politikai képződményt, szóhasználatom ugyanis nem pártnév-tipp volt) váltotta fel, mégpedig: a sok név valósága. Ez pedig bizony még a politikával napi szinten foglalkozókat is próbára teszi, hiszen amíg a jó hallást kívánó politikai szituációk hosszú-hosszú éveken át valamelyest takaréklángon égtek, bizonyos értelemben előre kiszámíthatóak voltak (jó, 2016. márciusa talán kivétel), addig mostanra a bőség kosara túlcsordult, egyenesen bele mindenki ölébe. Történt mindez a polgároknak-választóknak szóló értelmezési keretek nélkül.

A polgárok – egyelőre – nemhogy az új szervezeti nevek megtanulásával is alig bírkóznak meg, de az azok nevében nyilatkozókról is össze-összesúgnak, hogy ki ő és hová való. Ugyanakkor azt sem téveszthetjük szem elől, senkit megbántani vagy sérteni nem akarandó, hogy hirtelen régi-új nevek és arcok is előléptek, és lehet még lépnek majd, a kulisszák mögül. Hol kisebb, hol nagyobb meglepetést okozva.

Afféle szlovákiai magyar politikai ki mit tud” kezdődött, minden értelemben. Hogy ezt a polgárok-választók tapssal vagy füttyszóval értékelik-e a végén, azt 2020. februárjában, legkésőbb március legelején úgyis megtudjuk.