Mérsékelt demokrata politikus a jogalkotás társadalmi párbeszédét valóssá tenné

tagholnap | 2013. január 5. - 08:31
Mérsékelt demokrata látásmóddal Országbíró Zoltán a törvényesség keretei között folyamatosan szorgalmazza a társadalmi párbeszéd élénk és életszerű "nyíltság és rotációs vezetés" elven gyakorolt kiemelt fórumainak létrehozását - meghatározó erővel a jogalkotás munkásai számára. Orbán Viktor facebook oldalán Országbíró Zoltán bejegyzésével megjegyzi az alkotó gondolkodás, a belső személyi politikai váltások sora előbbre visz s megőrzi a magyar kormány megtépázódott hitelességét - különben kísért a magyar politika hullámvasútjának 2002-es közelmúltbéli pillanata!

A mérsékelt demokrata politikus kiemelte a civiltörvény túlzó bürokratikusságát, amelyet a civilséget a gazdasági szervezettel összetévesztő kormánypárti civilek segítségével fogalmaztak meg.

Mára az a grotesz helyzet állt elő, hogy a Fidesz sem tudja betartani saját szabályait, így az állampolgárok jogi csapdái után, a legnagyobb párt is belesétál a rossz jogszabályok életszerűtlenségből kialakuló csapdájába.

Erre az egyik agilis, fiatal politikai szervezet a 4K mutat rá.

Hasonlóan a gazdaság állapotát rombolja számos bürokratikus jogszabály, illetve hiányzik a kis bevételű Kft-k vállalkozói regenerációs jogi háttere véli Országbíró Zoltán.

Kiugró a bürokratikus indíttatású cégfelszámolás a vidéki és fővárosi kisebb Kft-k körében, miközben tevékenyek és embereket tartanak emberi sorban a közmunka helyett.(Állami források igénye nélkül.)

Kevés önkorlátozó, deregulációs intézkedés miatt százezrek sorsa fordul a kilátástalanságba Magyarországon - ez a választásokon is látszani fog.

Mérsékelt demokrata látásmóddal Országbíró Zoltán a törvényesség keretei között folyamatosan szorgalmazza a társadalmi párbeszéd élénk és életszerű "nyíltság és rotációs vezetés" elven gyakorolt kiemelt fórumainak létrehozását, ezzel párhuzamosan a "civillakáj" jelenség megszüntetését felcserélve a demokratikus párbeszédre - meghatározó erővel a jogalkotás munkásai számára.