Természetes alapú politika

Busznyák Imre | 2017. április 21. - 21:56
A legnagyobb gondom a magyarországi pártprogramokkal, hogy a beígért juttatások és az átalakításokat fedező kiadások forrását nem határozzák meg egyértelműen. A mostanában feltűnt Momentum Mozgalom honlapját olvasva egyetértek velük abban, hogy a kormány- és a jelenlegi ellenzéki pártok nem foglalkoznak érdemben a problémákkal, csakis a saját támogatottságuk növelése érdekében hoznak döntéseket. Ez az állítás csak részben igaz, hiszen természetes politikai attitűd, hogy egy párt számára a támogatottsága a legfontosabb. Persze a pártok sikertörténeteit vizsgálva a pillanatnyi támogatottságnál fontosabb jellemzőt is találhatunk, a politikai kérdésekre adott releváns válaszok hosszútávú hitelességét. Ebből a szempontból hiteltelen a kormányzásra jelenleg esélyes és esélytelen bármelyik parlamenti párt, mert részt vett abban az iszapbirkózásra emlékeztető csatában, amely szerint rövid távon elvtelen eszközök is megengedhetők a győzelem érdekében.

Magyarország csapdában van, s ebből a csapdából szabadulni csakis egy új párt megjelenésével lehet, amely a jelenlegi önkényuralmi rendszert azért képes hitelesen lebontani, mert a kialakításában semmilyen formában sem vett részt. Miért is illethetjük joggal a jelenlegi rendszert önkényuralmi jelzővel? Elsősorban azért, mert a jelen berendezkedés hierarchiájának alapja a hűség. Nem normatív követelmények, hanem a hatalmon levők akaratának való engedelmesség, a velük való egyetértés az előrejutás legfontosabb feltétele. Az írott törvények és íratlan szokások lényegét veszik semmibe, szó sincs valódi tekintélytiszteletről. Ami az előzetes felmérések szerint erősíti a hatalmat, az megvalósul, függetlenül annak hosszabb távon esetleg káros hatásaitól.

Olyan párt kell, amely nem sodorta a gazdaságot olyan helyzetbe, aminek eredményeként az egykori ellenzék totális győzelme válhatott lehetővé. Nem rugaszkodik el a realitásoktól olyat ígérve, hogy hirtelen lehet más a politika. Nem messianisztikus, nem szélsőséges, nem kelt gyűlöletet, hanem néppárti és demokrata módon valósítja meg a változtatáshoz szükséges nyomásgyakorlást. Nem keveri össze a civil tevékenységet a politikai akarat kifejtésének pártos szervezeti formáival.

Ilyen politikai gyülekezet lenne a Momentum? Majd kiderül de most nézzük az öt fő ügyet, amit ők kiemeltek:

  • Egészségügy
  • Oktatás
  • Megélhetés
  • Lakhatás
  • Országos infrastruktúra

A kormány persze különböző csatornákon (közvéleménykutatások és propaganda) folyamatosan párbeszédet folytat, ezért a konkrét döntéseket kritizálni eredményesebb politikai cselekvés, mint a most indított megoldáskeresés, amely a nyitottság pozitív jellemzője mellett határozatlanságot és átgondolatlanságot sejtet, amit pedig a választók ritkán értékelnek kedvezően. A helyzet megváltoztatásához elegendő erőforrásokat a mindenkori kormány birtokolja, tehát kormányzati szerepre kell törekedni az első pillanattól fogva.

Tudathasadásos állapot az olyan civil lét, amely azon túl, hogy az állam által figyelmen kívül hagyott társadalmi feladatok végrehajtását fölvállalja politikai követeléseket vagy politikai kritikát fogalmaz meg. A pártos és a civil tevékenység határának felismerése egyik fontos mozzanata a megfelelő politikai cselekvésnek, ezért üdvözlöm a Momentum elhatározását a párttá alakulásra. De egy a programalkotással még várhattak volna…

Bármelyik választó számára az lesz a világos és meggyőző kommunikáció, ha megértetik vele, hogy a jelenlegi politikai döntések kárt okoznak vagy elmaradottsághoz vezetnek a felsorolt területeken. A kritikát követően meg kell mutatni egy másfajta döntési mechanizmus lehetőségét is, ami egyértelműen segíti a felzárkózást. Az infrastruktúra fejlesztésének problémája különösen jó példa arra, hogy a jelenlegi túlzott centralizációval szemben hogyan lehet az önkormányzatiság és a központi irányítás optimális szerepmegosztását kialakítani. Ennek elérésére a végrehajtó és ellenőrző szerepköröket kell szétválasztani úgy, hogy az érdek és a felzárkózás követelménye egymást erősítse.

Ilyen megoldás, ha minisztériumi osztályok helyett a területi önkormányzatok mint tárgyaló felek osztják el egymás közt a központilag beszedett jövedelemadónak infrastruktúra-fejlesztésekre szánt részét, a kormány pedig csak közvetítőként és a törvényesség ellenőreként vesz részt ebben az elosztásban. Így az önkormányzatiság erősödik, mert a többet adózó területek (polgárai) garanciát szerezhetnek, hogy a befizetett jövedelemadójuk jól célzottan kerül felhasználásra. Ennek jelenleg akadálya a jövedelmi és adóviszonyok követhetetlenül bonyolult kezelése, aminek megváltoztatásával együtt érhető el eredmény. A megoldás alapja ugyanis az, hogy minden területi önkormányzat esetében kiszámítható az ott lakók összjövedelme. Ezt az összjövedelmet önkormányzatonként elosztva az ott lakók számával és levonva a szociális létminimumot megkapjuk az az önkormányzatra jellemző területi jövedelemarányt. Szegény önkormányzatok esetében ez negatív érték. A javasolt elv szerint a területi fejlesztésként elosztandó forrás ezeket a jövedelemkülönbségeket hivatott kiegyenlíteni, tehát a negatív jövedelemarányú önkormányzatok kapják meg a normatív támogatást, de a támogatás részleteiről a gazdag önkormányzatok képviselőivel kell tárgyalniuk, akik olyan mértékben szabhatnak feltételeket a felhasználás részleteivel kapcsolatban, amilyen arányban a jövedelemadó az ő területükről származott. A lényeg, hogy az évente elosztandó keretösszeget a központi költségvetés határozza meg, de a megállapodás részleteit a gazdagnak és szegénynek mondható területi önkormányzatok együttműködésre kötelezve alakítsák ki.

Ugyanakkor a szegénynek mondható területek mindenképpen hozzájutnak a fejlesztési forrásokhoz, ha a törvény meghatározza, hogy az elmaradott (alacsony jövedelemszintű) területek önkormányzatainak meg kell kapni a szegénységükkel arányos fejlesztési összeget. De hogy kitől kinek, azt az önkormányzatok tárgyalásos megegyezésén múlik. Az elmaradott és fejlett területek így nem a központi hatalom kegyeiért kilincselő alárendeltek, hanem egymás egyenjogú tárgyalópartnerei lesznek.

A gazdasági és politikai eredményességet biztosíthatják a ígéretek, az olyan ígéretek is, amelyek a forrás hiányában később végrehajthatatlanok. Azonban a hosszú távon is sikeres kommunikációhoz a források kérdésének megválaszolása megkerülhetetlen, hogy a párt politikai terméke ne csak a fantázia világában létezzen. Ennélfogva a politikai termék sikerességének alapja, hogy megvalósítását szükségesnek, adóvonzatát pedig arányosnak érezze a választópolgár. Jó példa erre az egészségbiztosítás és oktatási intézményrendszer, amelyek esetében nyilvánvaló, hogy a jelenlegi kormány a kevesebbet költ rá, mint hozzánk hasonló országok, miközben a ráfordítások eredményessége bizonyítottan vitatható.

Olyan politikai alapvetés kell, amely egymáshoz hasonló helyzetben levő szavazók különféle lehetséges magatartásainak bemutatásával érteti meg, hogy a párt által kínált politikai termék (mint törvényi környezet és a törvényesség érvényesítése) a többség számára több előnyös következménnyel jár, mint hátrányossal. Minden propaganda ezen kell alapuljon, hiszen például a megélhetés és lakhatás szociális problémáinak megoldását nehezen fogadja el az a szavazó, aki nem küzd hasonló problémákkal. A jövedelmek átcsoportosításáról lassan hét éve írtam egy dolgozatot A támogatási rendszer hibái címmel (ÉS, 2010/14., ápr.15), amelyben leírtakat most is megfontolásra érdemesnek tartom, és jelen dolgozatomban is kifejtem majd a jövedelem és a vagyon közös adóztatásának fontosságát igazoló érveimet.

Alapvető adócsökkentésre és az adószabályok drasztikus egyszerűsítésére azért van szükség, hogy versenyképessé váljon Magyarország a környező politikai és gazdasági egységek közt, ugyanakkor az adómorál javításával megőrizze a fölvállalt politika megvalósításához szükséges adóbevételeket. Nem újdonság, de a válságkezelés, a környezetvédelem, a szociális és a társadalombiztosítási kiadások mellett az állam által teljesítendő közfeladatok (belügy, külügy, honvédelem, igazságszolgáltatás, társadalombiztosítás) teljesítése viszi el az adóbevételek nagy részét.

2015-re az állami alkalmazottak száma 20 százalékkal nőtt a 2012-es éveleji létszámhoz képest, és kiemelendő, hogy a vezetői létszám ugyanezen 50%-os növekedést mutat, amely feltehetően a központosítás egyik jellemzője. A ráfordítást nézve; a korábbi 69 milliárd helyett 110 milliárd forintba került 2015-ben a vezetői posztot betöltők alkalmazása, ami a létszámnövekedésnél is jelentősebb arányú 60%-os bértömeg növekedést jelent. Ez részben az inflációval is magyarázható, de a növekedést finoman szólva nem követte a minőség javulása. Az adócsökkentést tehát a hatékonyságot javító kiadáscsökkentő intézkedésekkel kell megalapozni. 2013-ban a magyar munkavállalók 23.9%-a volt állami alkalmazott, amiben akkor csakis öt OECD tag múlta felül Magyarországot. 2016 elején a jelenlegi kormányzat célul tűzte ki, hogy 10-15 év alatt 10%-os arányúra kell ezt csökkenteni, de hogy ebből mennyi valósult meg, arról már nem szóltak a hírek. A megfelelő hatékonyság eléréséhez elengedhetetlen a létszámcsökkentés.

A hatékonyság követelménye és a várható technológiai változások minden gazdasági területen a magasan képzett munkaerő iránti igényt növelik, ugyanakkor tömegesen válnak fölöslegessé a kizárólag alacsonyabb képzettséget igénylő munkára képesek. Ezt a folyamatot nem lehet és nem is szabad ellensúlyozni az állami foglalkoztatásba való átvétellel (úgynevezett közmunkával), csakis az oktatás fejlesztése jelenthet megoldást. Közhelynek számít az életen át való tanulás, de ennek intézményi keretei hazánkban meglehetősen beszűkültek, a kormány az oktatásra bűnösen kevés összeget fordít és a közalkalmazottak közül egyedül az oktatásban dolgozók létszáma nem nőtt.

A hatékony oktatás kialakításához a rendelkezésre álló eszközöket maximálisan úgy lehet kihasználni, hogy az oktatási intézmények épületei és eszközei a nap jelentős részében az oktatást szolgálják. Amennyiben az intézmények elegendő forrást kapnak az oktatási munka folyamatosságára, akkor nem fordulhat elő, hogy a tantermeket csupán mint fűtött helyiségeket hasznosítják (adják bérbe) ahelyett, hogy az iskolai közösségi élet színterei maradnának azok minden napszakban. A szakköröknek, az önképző köröknek, a diákok önkormányzati szerveződéseinek nincs helye jelenleg, mert az iskola kénytelen aprópénzre váltani a lehetőségeit.
 

Az átalakításokhoz szükséges többletforrást általános vagyonadó bevezetésével kell biztosítani, olyan vagyonadóra van szükség, amely szervesen kapcsolódik a jövedelemadóhoz, lényegében tehát jövedelemadóról van szó, ennek megértetése a dolgozatom egyik legfontosabb célja.

  1. Ha a jövedelmek nagyságát és forrását, valamint az adott jövedelemszerző teljes életére ható következményeit megvizsgáljuk, akkor három minőségileg jól megkülönböztethető jövedelmi szintet határolhatunk el.
  • A létminimum alatti jövedelem hosszú távon elégtelen a fennmaradáshoz, tehát az egyén leépüléséhez vezet.
  • A létminimum feletti jövedelemből már lehetséges megtakarítás, a megtakarított összeg jövedelemforrássá is válik, de amíg a megtakarított összegből, azaz a vagyonból (pontosabban annak befektetéséből) származó jövedelem nem éri el a létminimumot, addig nem beszélhetünk létbiztonságról.
  • Amennyiben a jövedelem teljes egészében a vagyonból származik, és az így képződő jövedelem meghaladja a létminimum összegét, akkor beszélünk szociális létminimumról, azaz tökéletes létbiztonságról.
  • A munkával megszerezhető jövedelem nagysága egyrészt a munkavállaló aktivitásától és képzettségétől, másrészt a gazdaság tőkeellátottságától függ. A munkavégzéshez szükséges speciális képességek iránti igény a technológiai fejlesztések határára folyamatosan növekszik, tehát az igényeknek megfelelő képzés csak növekvő ráfordítással tartható fenn.
  • A vagyon mint jövedelemforrás lehetővé teszi, hogy a tulajdonosa a képességeitől és erőfeszítésétől szinte független előnyökhöz, jövedelemhez jusson, a hasznát részben a befektetési döntés, részben pedig a közgazdasági környezet alakulása határozza meg. A befektetési kockázat költsége a technológiai fejlesztések hatására folyamatosan csökken.
  1. A vagyonadó a vagyonérték bérbeadásával megszerezhető jövedelem adójával azonos mértékű kell legyen, hogy ugyanúgy terhelje a vagyonát hasznosító vagy nem hasznosító tulajdonost. Így a vagyontartásból, befektetésből és munkából származó jövedelmek összevonhatók lesznek.
  • A javasolt konstrukció kielégíti azt a társadalmi szükségletet, hogy azonos vagyoni és jövedelmi helyzetben levő vagyon gazdáit a vagyonuk befektetésére, kockáztatására késztesse, hiszen a bevételből vagyonvesztés nélkül tudják fizetni az adót.
  1. Fontos társadalmi igény, hogy rászorulók (akik támogatás révén jutnak hozzá a fizikai létminimum összegéhez) és azok között, akik önerőből szereznek hasonló jövedelmet különbséget tegyünk.
  • A jövedelempótló juttatás azért sem lehet a hagyományos segélyezés, mert a valóságos rászorultság megítélése nagy apparátust igényel, a támogatást kölcsönként kell folyósítani és csak akkor kell szociális gondnokot biztosítani, ha a rászoruló összes tartozása túllépett egy meghatározott mértéket.
  • Pazarló megoldásnak tartom az általános alapjövedelem bevezetését, mert nem csupán nem annak juttat, aki rászoruló, és nem ad rendszeres visszajelzést arról, hogy a támogatás kiknél nem segíti a szorult helyzetből való szabadulást.
  • Az kölcsönként nyilvántartott támogatás legfőbb előnye, hogy a rászorultság megszűnésekor tartozás törlesztése is megkezdődik, tehát a támogatás egy része visszafolyik a költségvetésbe, ha az illető jövedelemszerző képessége helyreáll.
  • A munkaerőpiacra való visszakerülést is ösztönzi a kölcsönként folyósított támogatás, hiszen a legkisebb munkával szerzett jövedelem is lassítja az eladósodást. Aki pedig éppen a létminimumnyi jövedelmet szerzi meg munkavégzéssel, annak a tartozása tovább nem növekszik. Ha még többet keres, akkor az életszínvonala is tovább nő, mert a visszafizetési kötelezettség csakis egy részét vonhatja el a jövedelemgyarapodásnak, ennélfogva minden állapotban ösztönző.
  • A kilátástalanul magas szintre emelkedő tartozások elérésekor kell szociális gondnok alkalmazásával közbelépni, így oda lehet a szakképzett szociális tanácsadást összpontosítani, ahol erre a legnagyobb szükség van.
  • A feltételhez szabott (pántlikás) kölcsönök károsak, mert a piaci viszonyok torzításához vezetnének, hiszen keresletet kényszerítenek ki, amely kereslet gyenge minőségű termékek esetén sem szűnik meg (puha költségvetési korlát).
  1. Az adómentes jövedelmet meghaladó jövedelem egyetlen adókulccsal való adóztatása lehetővé teszi, hogy a jövedelmeket a kisközösségek összevonják (családi és csoportos jövedelemadózás). Ez azt jelenti, hogy az adott csoport együttes jövedelméből levonható a fejenként járó adómentes összeg, az afölötti rész pedig egyetlen kulccsal adózik. Az esetleges rászorultság esetén a kölcsönként folyósított jövedelempótlás nagyságát.
  • A jövedelemszerző csoport nem csak családi alapon, hanem polgári szerződés alapján is létrejöhet bármely adóév kezdetétől és megszüntethető bármelyik adóév végén.
  1. A törvényben meghatározott legkisebb bérérték (minimálbér) a bérhatár alatti munkaképességű munkavállalók munkavállalását megnehezíti vagy törvénytelen munkaviszonyok kialakulásához vezet, ezért ezt el kell törölni.
  2. A jövedelemelosztás mértékének egyik jelzőszáma a Gini index, amely bizonyíthatóan nem tükrözi a valóságos egyenlőtlenségeket. Megfelelő mutatóvá úgy válna, ha a számításhoz a szociális (de legalábbis a fizikai) létminimummal csökkentett jövedelemértéket vennénk figyelembe. Ugyanis a létminimum alatti jövedelem hosszú távon elégtelen a fennmaradáshoz, tehát minőségi (húsba vágó) különbséget jelent. Összegezni pedig csak hasonló minőségű részelemeket lehet.
  3. Még a hagyományos Gini index érték is azt mutatja, hogy az egyenlőtlenség (amelynek a minimuma 2009-ben volt 27%) a kormányváltás után tovább növekedett hazánkban. 2012-ben már túllépte a 30%-ot a Világbank adatai szerint. A skandináv országokban a pénzbevétel alapján számított Gini index szintén 24-26 % körüli, de mennyiben az egészségügyi és oktatási szolgáltatások juttatásait is figyelembe vesszük, akkor náluk 20% alatti Gini értéket kapunk. Az előző pontban leírt számítással még nagyobb köztünk a szakadék, ismerve a minimáljövedelem értékét az északi államokban, és tapasztalva az oktatás és az egészségügy helyzetét. Erre kell tehát reális programot építeni, amely tartalmazza a bevételi oldal tervezését is.

A hatalmi ágak szétválasztásához szükséges, hogy a választók a különféle hatalmi ágak vezetőiek időben eltolt megválasztásával a parlamenti ciklus közepén is befolyásolni tudják a hatalmi viszonyokat.

 

  1. A parlamenti képviselők megválasztása pártprogramok alapján tisztán listás választással történjen, bármilyen bejutási küszöb nélkül
  • A parlament egyszerű többséggel általános házszabályt alkot, amely lehetővé teszi számára a további stabil törvényalkotást a különféle obstrukcióval szemben
  • A parlament törvényeket alkot, meghatározza a központi végrehajtó hatalom (kormány) tagjainak személyét. A parlament javaslatot tesz a kormánytól független hatalmi szervek vezetőinek személyére, a jelöltek közül a nép közvetlenül választ
  1. A kormány képviseli a magyar államot más államokkal és a végrehajtó hatalom elosztott részével szemben. A kormány felelős a költségvetés egyensúlyáért.
  • A kormány előkészíti a költségvetési törvényt, nemzetközi szerződéseket köt, a parlament felé beszámolási kötelezettséggel tartozik
  • A kormány a költségvetéssel biztosítja az állami szervek és az önkormányzatok működéséhez szükséges forrásokat, és ellenőrzi a források elosztását.
  1. Az önkormányzati képviselők megválasztása egyéni jelöltválasztással történik a parlamenti ciklus harmadik évében, az egyéni jelöltek párttámogatása nem tiltott
  • A központilag beszedett jövedelemadó bevételeket az önkormányzatok osztják el egymás közt betartva azt a központi követelményt, hogy az átlagjövedelem országosan kiegyenlítettebbé váljon
  1. Az államelnököt (köztársasági elnököt) közvetlen népszavazással kell megválasztani, a parlament köteles a többes jelölésre, minden parlamenti párt egy főt jelölhet
  • A köztársasági elnök a parlament által alkotott törvények hatályba lépteti vagy megvétózza, köteles figyelembe venni az alkotmánybíróság elnökének véleményét, tehát indokolnia kell az attól való eltérést.
  • A köztársasági elnök feloszlathatja a parlamentet, új választásokat kiírva, köteles figyelembe venni a legfőbb államügyész véleményét, tehát indokolnia kell az attól való eltérést.
  • A köztársasági elnök indítványozhatja az államügyész, a legfőbb bíró vagy az állampolgári soron kívül történő újraválasztását, amennyiben az adott személy szerinte a feladata ellátására alkalmatlan
  1. A legfőbb államügyészt (aki egyben az állam korrupciómentes működésének felügyelője is) közvetlen népszavazással kell megválasztani, minden parlamenti párt egy főt jelölhet, a jelölt csak gyakorló büntetőjogász lehet
  • A legfőbb államügyész felügyeli a törvények betartását. Összehangolja az ügyészségek munkáját. Javaslattételi joga van a köztársasági elnök felé a parlament feloszlatására.
  1. A legfőbb bírót (aki egyben az alkotmánybíróság elnöke is) közvetlen népszavazással kell megválasztani, minden parlamenti párt egy főt jelölhet, a jelölt csak gyakorló bíró lehet
  • A legfőbb bíró ellenőrzi a törvényesség koherenciáját. Összehangolja a bírói testületek munkáját. Javaslattételi joga van a köztársasági elnök felé egy új törvény hatályának ügyében.
  1. Az állampolgári alapjogok biztosát közvetlen népszavazással kell megválasztani, minden parlamenti párt egy főt jelölhet, a jelölt csak gyakorló jogász lehet
  • A biztos állampolgári kezdeményezés hatására népszavazást kezdeményezhet, vagy törvénymódosítási javaslatot nyújthat be a parlamentben az alkotmányra hivatkozva.

 

A főügyész az ügyészség (a főbíró a bíróságok) belső szervezeti felépítéséért egyszemélyben felelős és beszámolási kötelezettségük van a parlament felé, ahogy jelenleg is. Amennyiben a főügyész (a főbíró) alkalmatlan a tisztségre a ciklus letelte előtt (haláleset, lemondás vagy az elnök indítványára) , akkor a parlament ismét jelölteket állít a nép pedig választ a jelöltek közül. Ez bármelyik főméltóság esetében így történik kivéve magát az elnököt, akinek idő előtti lemondását semelyik hatalmi ág sem kezdeményezheti.

A megválasztottak ciklus közepén történő leváltása azonban kivételes eset, általában az új parlament megalakulása után fél évvel kell elnököt választani, egy évvel később főügyészt, másfél évvel később főbírót, két évvel később alapjogi biztost.
 

Mindegyik hatalmat gyakorló méltóságnak függetlennek kell lenni a másiktól. A főügyész kormány alá rendelése azt is jelenthetné, hogy az állam tagjai által elkövetett törvénysértéseket (korrupciót) korlátozottan vizsgálhatja, ellenben a kormány megrendelésére vádolnia célszerű kormányfüggetlen vagy ellenzéki csoportokat. Ugyanakkor a másik (a korrupcióellenes) főügyész, aki az elnök alárendeltje hatalommal való visszaéléssel vádolhatna meg bárkit az elnök politikai érdekének megfelelően. Ezt a szereposztást legalábbis megnehezítené, ha a nem lenne köztük függelmi viszony.

Hogy a nép legalább a ciklus feléig közvetlenül is gyakorolhassa a hatalmát.

A hatalmi ágak szétválasztása ezt is jelenti, a hatalmukat egymástól függetlenül és közvetlenül a néptől kapják. Javaslatom szerint mindegyik méltóságot valamelyik parlamenti képviselőcsoport jelöli, tehát bármelyiknek megvan a legalább akkora politikai támogatottsága, ami a parlamentbe jutáshoz kell. A választók pedig eldöntik, hogy a parlamenti erőviszonyokat megerősíteni vagy gyengíteni kívánják az egyes főméltóságok megválasztásával.