Testületi történések

antalagi | 2019. április 16. - 20:27

Ma testületi ülés volt. Van itt egy téma, amit szeretnék megosztani Veletek, bár az ülések nyilvánosak, nem mindenki követi. Érthető okokból :)

A javaslat röviden arról szól, hogy a dunaszerdahelyi temetőkben a város bérleti díjat számol fel a temetések illetve búcsúztatási szertartások alkalmával a ravatalozók használatáért: 84 eurót hétköznapokon és 109 eurót hétvégén.

Az előző testületi ülés programpontjai között is szerepelt a tervezet, azzal a különbséggel, hogy most az a temetkezési vállalatot kötelezi az összeg kifizetésére, míg akkor egyenesen a polgárokra volt kiszabva. Akkor sem és most sem értek ezzel egyet. Amiért itt szólok, nem a vállalatok védelmében van. A vállalkozói gyakorlat azt mutatja, ha a temetkezési vállalatok fogják kifizetni ezt az összeget, akkor arányosan fog emelkedni a temetkezési szertartás költsége, nem kimondva, hogy miért, de szépen beépíhetik az áraikba az új elemet.

Egy temetés a mai időkben amúgyis súlyos kiadás a hozzátartozóknak. Miután meghallgattuk a város részletes és pontos zárszámadását, amiből az is kiderül, hogy a város adóbevételei 104%-ra teljesültek, ez a tény számomra annak a hozzáállásnak is a bizonyítéka, hogy a polgáraink ismerik és becsületesen betartják a rájuk rótt kötelességüket. Fizetik az adóikat, fizetik a szemétdíjat, ami majd a jövő évi zárszámadásnál még szebb számokat fog eredményezni, hiszen az önkormányzat első rendelkezése a választások után az volt, hogy felemelte ezeket. De ez mellékszál! Maradjunk a tényeknél. A város gazdasági eredményei nem indokolják az újonnan kiszabni kikészülő bevételeket. Ez kb. 10 000 eurónyi bevételt jelentene évente a városnak. Nem hinném, hogy e nélkül csődbe menne a város ugyanazon időkben, amikor például a vásárra szánt költségeket fel lehet emelni 15 000 euróval és a városi rendezvények költségeit 10 000 euróval, amitől semmivel sem fog jobban szólni a zene, csak drágábban. Sorolhatnék még példákat, de mindenki megkapta a költségvetés-módosítási javaslatot. Látjuk, hogy semmivel nem spórolunk, mondhatni azt is, hogy jól gazdálkodunk.

Nézhetjük a ravatalozók fenntartási oldalát is: takarítani kell, karban kell tartani a ravatalozót. Természetesen! Ahogyan a házasságkötő termet illetve a városházát is takarítani kell, hiszen az is a polgárokat szolgálja, mégsem kérünk érte használati illetéket vagy bérleti díjat. Ez miben más? Ha egy szemrebbenés nélkül kiadtunk 550 000 eurót a ravatalozó felújításáért, akkor nem tud a város bevállalni cca. 10 000 eurót? Nem érzem meggondolatlan pazarlásnak. Ha az összeg mértékét a kispénzű ember szempontjából értékelni kellene, mutatok egy másik megközelítést: Az állam 79,64 euróval járul hozzá szociális juttatásként a temetési költségekhez. Ezt egy lendülettel - vagy ha úgy tetszik - egy rendelettel vissza is vennénk az emberektől. Az is kiderült, hogy már jóval a testületi ülés előtt, még a javaslat elfogadása előtt ezt az illetéket már szedte a város a polgároktól - jogtalanul és törvénytelenül.  

A Polgármester úr a múltkor visszautalta a bizottságoknak újratárgyalásra az ügyet. A kulturális és a szociális bizottság is jóváhagyta a javaslatomat, miszerint vessük el a költség polgárra való átruházását. Majd a genézis a következő: a tanács tagjai egy tollvonással felülírtak, teljes egyetértésben, és a végleges szövegezés szerint a jogi személyre, tehát a temetkezési vállalatra testálódott.

A vita eredménye az lett, hogy a költségeket érintő két pontról nem szavaztunk. Visszautaltuk újratárgyalásra, a bizottságokba. Erre kell megoldást találni. Javaslatom, hogy bérleti dij helyett kötelezzük a temetkezési vállalatot, hogy az ingatlant ugyanolyan állapotban adja át, mint azt átvette. Ellenkező esetben szankcionálható. Persze, ezzel egyesek szerint a vállalatok érdekeit képviselem, a vállalkozást támogatnánk. Értem a megközelítést, de kérem ne tekintsünk erre úgy, mint egy egyedülálló esetre: a házasságkötő terem bérlete díjmentes, és nem az esküvőszervező bérli ki, hanem a polgár használja az esküvői szertartás idejére. A kulturális rendezvény egy-egy városi ingatlanban is lehet ingyenes, a sportcsarnokban is találni olyan nemes célt, amitől az is lehet ingyenes…Véleményem szerint itt is az az alapelvnek kéne érvényesülnie, hogy a város a polgárának adja ki a termet, és azért nem kér pénzt.  

Mi a garancia, hogy ezt a pénzt végül nem a polgár, nem a gyászoló család fogja megfizetni? Itt most gyakorlatilag mindannyiunk választási szlogenjeiért szólok. Igen, ha úgy tetszik még az MKP választási programját is segítek teljesíteni. Nem rangon aluli, ha most a ciklus közepén is mindannyian komolyan gondoljuk a szépkorúak megbecsülését és a méltó nyugdíjas éveket. Mert miért ne könnyíthetnénk ezzel a gesztussal a terheken egy nehéz élethelyzetben? Véleményem szerint ennek ingyenesnek kellene lennie a dunaszerdahelyi lakosok részére, az özvegyeknek, kik egész életükben itt adóztak, ez volt az otthonuk. A megbecsülés kifejezésének egy formája lehetne, ha akadunk elegen a testületben, akik hasonlóan gondolkodnak.

Szeretettel

ági