A Város

Vasik János | 2007. szeptember 19. - 04:32

Megint nem tudok aludni. Nem az alulról/felülről/oldalról (nehodiace…) beszűrődő horkolás zavar – a gondolataim nem hagynak nyugton. Két napja kellemetlenül hidegre, nyúlósra fordult az idő errefelé is, úgyhogy inkább csak a szellem énem kel most fel az ágyból, húz magára egy köntöst (egy szál semmiben mégsem illő flangálni…), s megy ki a balkonra.

 

…aztán átlépek a lyukasra rozsdállt korláton, és felszállok a Város fölé. Város, mondom, mert úgy Rozsnyó, mint Szerdahely. Itt az V. emeletről, ott a VI-ról rugaszkodom, az állandóságot a 74 m2 és az iskolaudvarra (is) néző erkély jelenti. A hasonlóságok itt meg is szűnnek – ami Szerdahelyen Nemesszeg utca volt, az itt, Rozsnyón már Kijevi utca lett…

Ám a Város nem ez, nem a rohadt korlát, a lakótelepi nyomor a szomszéd horkolásával, vagy a különbségek a tömbmagyar és a nyelvhatár között. A város valami olyan, mint amiről Szida és Barak ír ( www.parameter.sk/blog/szida/volt-egyszer-egy-varos
).

Rozsnyót először talán távolról érdemes megnézni. Ha Szerdahely felől érkezik az ember, érdemes megállni még a letérő előtt, s a megkerülhetetlen Krasznahorka-vára után egy-két percet a Városra szánni. A kettősség itt is ott van. Előttem balra a múlt az Őrtoronnyal és a fák közt alig kivehető Kálváriával és a Szilassy kastéllyal, jobbra a Dél lakótelep 8-13 emeletes panelházaival. Szocreál múlt és jelen megkövült pillanata – fedél 9 ezer ember feje felett. Csallóközi ikertestvére talán csak a Západ lehetne.

Befelé tartva ott a Varga domb, ahol a Kukučinokhoz hasonló négyemeletes téglaházak dominói állnak a Drázus patak mentén. A névadó ősi rozsnyói Varga család utolsó leszármazottja Pozsonyban él. Az ő nevéhez fűződik a cseh-magyar-szlovák textilipari szakszótár megszerkesztése. Az ’50-es évek száműzöttje, akit nem engedtek visszatérni Csehszlovákiába a baráti Magyarországról a mai napig publikál, zenekritikát ír magyar és szlovák nyelven… Két éve még együtt báloztunk, s csak a rossz térde nem engedte, hogy végigtáncolja az éjszakát. Városom része, vénséges Varga Józsi bátyám 83 éves.

Szerdahely tágas város. Talán ezért történhetett meg, hogy a templomok, mint a Fő utca és a terek kinyújtózhattak. Rozsnyón egymás sarkát tapossák a különböző felekezetek teplomai, s a főtér gyanánt szolgáló Bányászok tere is szorosan összekapaszkodott a főutcaként fungáló egykori Andrássy, a mai Šafárik utcával. Itt is, ott is csak mementók állnak a néhai zsinagógák helyén, emlékeztetve arra, mivel, kikkel lett szegényebb a Város… Ahogy a síkságon gyerekkorom három zenélő „szüzéből” tör elő az éltető nedv, úgy a hegyek között a bányamanó már bányászlámpákból varázsol vizet. A Kultúrház, amelyben minden pénteken próbáltunk a (Kis-) Fókusszal, kései ikertestvért kapott Rozsnyón az Obchodno kultúrne centrum személyében. Az egykori Osveta itt az éppen megszűnt Mozi épülete. Az viszont már fogaskérdés, hogy a turul, elnézést, szóval hogy a Turul a Kossuth szobor érzelmi kitörésének csallóközi visszhangja-e?

 

Furcsa – a szerdahelyi temetőhöz nem köt semmilyen emlék. Rozsnyón már van halottam.

 

Vendéglátóipari fejlődésem íve a Hét Törpétől a Nappali báron és a Švejken keresztül a Budapest kávézóig húzódik. Ilyen-olyan emlékek kötnek a Hubertushoz, a Kulacshoz, a Partizánhoz – magaslati megfelelőjük a Snaha, a Praha-Stred és a Šugár… Jó kávéért Rozsnyón én a Leporellóba mennék vagy a Castellóba, ha pedig nézelődni is szeretnék, úgy a Három Rózsába.

A hegyek közt ellustul a lélek. Elég, ha felszáll a Lőtérre, vagy a Csillagvizsgáló mellé – mindkét helyről nagyon szép a kilátás a városra. Milyen lehet Szerdahely a magasból? Vajon nem lenne érdemes egy kisebb hegyet összehordani?

Fél hat van, nem fűtenek. Lelketlen testem fázik. Bebújok: lelkem vissza a testbe, s így együtt Mária mellé. Hárman az ágyban. Haj-haj, hej-hej!

 

U.i.: Csak még egy kérés: szeretnénk felkerülni a térképre! Kérek tehát minden Igazhitű Iwiw tagot, hogy segítsen a városszavazásban kitölteni a Rozsnyó helyén tátongó fehér foltot! Hiszen annyi minden összeköt! Köszönöm!