Vége a viccelődésnek Ukrajnában

Vlagyimir Zelenszkij elsöprő győzelme igazi fülkeforradalom. Nem ellenforradalom, hanem a 2014-es Majdán eszményeihez való visszatérés, miután azt foglyul ejtette Petro Porosenko, az oligarchikus rendszer emblematikus képviselője.

A Majdán ígérete nem az Oroszországgal való háború, az euro-atlanti csatlakozás, vagy az erőltetett ukránosítás volt. Sokkal inkább a korrupció, az oligarchák hatalmának visszaszorítása, és az ehhez kapcsolódó államreform. A Krím-félsziget annektálása, illetve a donbaszi konfliktus kitörése után a (nyugati) figyelem az orosz agresszióra, kevésbé Ukrajnára összpontosult. Elhittük, hogy Ukrajnában egy oligarcha reformálja meg majd az oligarchikus rendszert – azért, mert „Putyin”.  

Ténylegesen az a Porosenko vesztett, aki öt éve már az első fordulóban nyert, akkor a szavazatok 54%-ával nagyobb győzelmet aratott, mint idén Zelenszkij.  Most viszont a közvélemény-kutatások szerint Zelenszkij szavazóinak 66%-a szavazott Porosenko ellen.  Ezért is maradt Zelenszkij, illetve csapata a háttérben. Minél jobban igyekezett Porosenko, annál többet visszhangzott az „elmúlt öt év”. Nem véletlenül vágta Zelenszkij az annyira várt stadioni vita során Porosenko szemébe: ő nem az ellenfele, hanem az ítélete.

Reformok: Pénz és / vagy PR

Mi volt Porosenko hibája? Elsősorban a háború folytatása, hiszen éppen a béke ígéretével nyert öt éve. Továbbá az oligarcha rendszer átmentése, a folytatódó korrupció és ennek büntetlensége, illetve a gazdasági eredmények elmaradása, valamint az egekbe szökő háztartási kiadások.

Ukrajna Porosenko regnálása alatt vált Európa legszegényebb országává. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint éppen tavaly előzte meg Ukrajna az eddig legszegényebb Moldovát. Az egy főre jutó GDP 2963 dollár, vagyis 8 százalékkal alacsonyabb volt, mint Moldovában (az összehasonlítás kedvéért: Szlovákiában 2018-ban 19571 dollár, míg 1992-ben 7675 dollár volt).

Eközben a lakossági gázár 2014 és 2018 között hétszeresére (!) emelkedett (1180 hrivnyáról 8850 hrivnyára köbméterenként). Miután Kijev igyekezett elvágni közvetlen kötődéseit Oroszországhoz, drágábban vette meg az orosz gázt Európán keresztül.  A villanyáram 2,5 félszer lett drágább 2016-óta, köszönhetően az ún. Rotterdami jegyzésre alapuló árazásnak. Ez 1,25 milliárd dollár nyereséget hozott Ukrajna leggazdagabb emberének, Rinat Ahmetovnak, aki Porosenko egyik legfontosabb szövetségese is egyben.

Nincs az a demokrácia, ahol ezután a regnáló kormányt újraválasszák.  Nem csoda, hogy tavaly már csak az ukránok mindössze 9%-a bízott a kormányban, ami egy szomorú világrekord. 

A gazdaság fő problémája a nettó tőkekiáramlás, ami évente 4% -kal egyenlő. Ráadásul az elmúlt 5 évben a közvetlen külföldi befektetések a GDP 1% -át tették ki, ami jól jelzi, hogy nemcsak az ukránok, hanem a befektetők sem bíztak a Porosenko-féle Ukrajnában. Az IMF a makro-gazdasági stabilitás érdekében a megszorítások mellett tette le a voksát, ami az ukrán államot, mint befektetőt jelentősen gyengítette. A hatalomhoz közel lévő oligarcháknak ez megfelelt, de végső soron a megszorítások „ölték meg” Porosenko politikai potenciálját.

Ezek mellett a reform-folyamatok –- a decentralizáció, a közigazgatás és a bíróságok átszervezése, az oktatás és az egészségügy átfogó reformja – hatása eltörpül. A reformoknak a hatalmon lévő oligarchák gazdasági érdekeire vajmi kevés hatásuk volt.  Az ukránok túlnyomó része érezte úgy, hogy bár többet fizet, egyre kevesebbet kap. 

Ukrajna nyugati támogatói, elsősorban az Európa Unió, mintha elfelejtették volna, hogy a reformokhoz elsősorban pénz kell. Egyre csak a kommunikációt forszírozták, mintha az ukránokat meggyőzése a reformokról csupán PR kérdése lett volna.

Mindeközben az országba érkező nyugati támogatás túlnyomórésze – 90%-a – hitel. Ukrajna egyik jelentős kihívása a közeljövőben éppen az ország hitelállományának törlesztése lesz. Kijev majdnem 36 milliárd dollárt köteles visszafizetni három év alatt, nyugati befektetőknek, míg nemzetközi tartaléka 21 milliárd dollár körül van.

Identitás: a nép ópiuma?

A gazdasági és szociális problémákhoz jött a Porosenko féle identitás-politika, vagy nemzetépítés, ami az ukrán nyelvet, illetve az új ukrán egyházat helyezte az előtérbe - az „Oroszországgal vívott háború” örve alatt.  A kelet-ukrajnai konfliktus azonban 7,5 milliárd dollárt emészt fel évente (a GDP 6 százalékát), így nem csoda, hogy az ukránok 72%-a szeretne békét.

Az ukrán nyelv támogatását elsősorban az orosz és más nemzetiségek nyelvei használatának korlátozásával próbálták elérni, nem pedig egy pozitív, az ukrán nyelv tanulására ösztönző programmal. Ez ellentétes a Majdán után hirdetett toleranciával.  Akkor még a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv) is büszkén hirdették, hogy beszélnek oroszul is.

A nyíltan orosz anyanyelvű Zelenszkij óriási választási győzelme fontos figyelmeztetés, hogy az ukrán identitás alapvetőpen civil, és két nyelv használatán alapul szinte az egész országban, kivéve a nyugat-ukrajnai Galíciát. Bár az ukrán nyelv egyre fontosabb része az identitásnak, az ukránokat már maga az a tény is elválasztja az oroszoktól, hogy mind a két nyelvet beszélik.

A szintén orosz anyanyelvű Porosenkónak azonban – az adott gazdasági helyzetben, illetve a reformok hatását illetően - nem maradt más kapaszkodója, mint a nyugat-ukrajnai, vagyis a galíciai politikai nézőpont országos szintűvé tétele.

Ebből a szempontból két színész csapott össze. Az ukránok többségének nem volt nehéz eldönteni, melyik a hitelesebb. Igy talán érthetőbb, hogy Porosenko mindössze Galíciában, illetve Kijev belvárosában nyert. Éppen az itt élők dominálták a politikát, illetve a közbeszédet az elmúlt 5 évben. Ez talán megmagyarázza, miért volt ekkora értetlenség Nyugaton, hiszen a kijevi belvárosból származott a legtöbb információ, illetve vélemény.

Zelenszkij történelmet írt

Zelenszkij már történelmet írt. Sikerült egy olyan nemzeti valóság show-t építeni, amelyben mindenki szerepet játszik. Akit ténylegesen érdekel Ukrajna, annak kötelező megnézni „A nép szolgája” című TV-sorozat, mely harmadik részét (három epizóddal) éppen a választások elé időzítette.  Bár a sorozat egy politikai szatíra, szinte döbbenetes pontossággal jósol meg politikai történeseket, nemcsak a saját győzelmét. Az új részben szerepel az azóta elfogadott, megosztónak tartott nyelvtörvény, sőt egy nacionalista, fegyveres hatalomátvétel is. 

Zelenszkij a poszt-szovjet „politikai technológia” olyan vívmányait küldte a történelem szemétdombjára, mint az „adminisztratív forrás”, vagyis a költségvetés kampánycélokra való felhasználása. Márpedig a regnáló ukrán kormány nem fukarkodott a választások előtt, az ukrán kormány költségvetése 10%-kal volt nagyobb ez év első negyedévében, mint tavaly ilyenkor.  Volt extra nyugdíj, egyszeri rezsicsökkentés, szociális támogatások, és szavazatvásárlás is (az utóbbiból Porosenko és Timosenko stábja is kivette a részét).

Mindez arra volt elegendő, hogy a rendkívül magas elutasítással rendelkező Porosenko beverekedje magát a második fordulóba.  Ott viszont nemzetépítő kampánya már csak Nyugat-Ukrajnában volt elég.

Változás Donbaszban?

Az ukránok túlnyomó többsége radikális változásokat akar otthon és békét Donbaszban. A többség logikusan kapcsolja össze a gazdaság gyenge teljesítményét, az elmaradt befektetéseket a háborúval. Viszont nincs konszenzus a kompromisszumot illetően. Bármiféle engedményt az oroszok felé a nacionalisták igyekeznének – politikailag, vagy egyéb módon - kihasználni.

Bár a választási eredmények erős mandátumot adnak Zelenszkijnek, változás csak fokozatos lehet. Minden valószínűség szerint Zelenszkij megpróbálja befagyasztani a háborút Kelet-Ukrajnában. Mint az ukrán hadsereg új főparancsnoka leállíthatja az ukrán hadsereg folyamatos előrehaladását a szürkezónában, amelyek a tűzszünet megsértését „provokálják” a másik oldalon. Rögtön javíthat az átkelőknél uralkodó állapotokon, illetve a hivatalos ukrán kommunikáción az „elfoglalt” területek lakosai felé, beindítva egy fokozatos közeledést, és hosszú távon a megbékélést.

Mivel a kelet-ukrajnai konfliktus áldozatainak száma nagyon magas, 13000 ember hivatalosan, ez a folyamat lassú lesz. Ez a konfliktus politikai jellegű, nem etnikai, vagy vallási. Vagyis egy ekkora mértékű politikai változásnak, mint Zelenszkij győzelme; esélye van a megbékélési folyamat beindítására.

Ehhez természetesen szavuk lesz otthon az ukrán nacionalistáknak, és főleg Putyin orosz elnöknek. Moszkva emelte is a tétet, még a második forduló előtt bejelentette, hogy külön engedélyhez köti a szén, a kőolaj, az olajipari termékek és származékok, illetve a földgáz exportját Ukrajnába.

A választások után pedig a Kreml az orosz állampolgárság egyszerűsített eljárását vezette be a donyecki és luhanszki szakadár államocskák lakosai számára. Viszont a dekrétum részletei az igazán érdekesek: csak azok kaphatnak orosz útlevelet, akik rendelkeznek a szakadár államok útlevelével (kb. 150,000 az ott elő 3,7 millióból), nem az összes lakos, mint a Krímben. Ráadásul az orosz útlevél kibocsátásával az ukrán útlevelet elveszik, ami különbözik a Krímben lefolytatott eljárástól. Orosz nyugdíjat is kizárólag az kap, aki oroszországi lakcímmel rendelkezik. Olybá tűnik, ez inkább egyfajta orosz nyugdíjterv a szakadároknak, mielőtt Kijev visszatérne a hatalomba.

A Donbasz re-integrációja azonban még messze van. Az ukránok többsége ezt ma nem támogatná, aggódva a re-integráció gazdasági és politikai ára miatt. Hogy mi győzhetné meg a szegénységben élő ukránokat? Nagyon sok pénz, amelyből éppen Moszkvának kéne oroszlánrészt vállalnia. Aligha véletlenül mondta ki Zelenszkij a kompenzáció szót a választások éjszakán arra az újságírói kérdésre, mit mond majd Putyinnak.

Geopolitikai hatások

Ehhez azonban a jelenleg kemény spórolásban lévő Moszkvának vajmi kevéssé fűlik a foga, olcsóbb fenntartani a jelenlegi helyzetet.  Hacsak az ukrán választások nem lesznek kritikus fordulópont az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatában is. 

A Mueller-vizsgálat lezárásával az Egyesült Államokban, illetve Zelenszkij megválasztásával Ukrajnában akár fordulatra is sor kerülhet. 5 évvel ezelőtt éppen az ukrán forradalom, illetve az arra adott orosz válasz – a Krím elcsatolása, illetve a kelet-ukrajnai háború – lett az amerikai-orosz kapcsolatok kerékkötője. Csak ez után jött az orosz beavatkozás a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányba.

Amennyiben Kijevnek ténylegesen sikerül legalább befagyasztani a konfliktust, az lehetővé tenné az amerikai – orosz kapcsolatok újraértékelését is.  Mindez beleillik abba a formálódó washingtoni stratégiába, hogy az igazi nemezis Kína, nem Oroszország. Márpedig még az USA sem engedhet meg magának két akkora ellenfelet egyszerre, illetve azt, hogy azok szövetkezzenek ellene.

Mindenesetre Trump amerikai elnök az elsők között gratulált Zelenszkijnek győzelméhez. Az amerikai diplomácia – az európaihoz képest – viszonylag korán felismerte Zelenszkijben lévő politikai potenciált, illetve Porosenko bukásának lehetőségét. Kijev döbbenetére Washington nem a hivatalban lévő elnököt támogatta a kampány során (ahogy tette azt Brüsszel es Berlin), hanem a demokrácia megőrzését hangsúlyozta. 

Tehette ezt azért is, mert mindegyik esélyes jelölt a nyugati integráció folytatása mellett foglalt állást, amit az ukránok nagy többsége is támogat. Mindazonáltal Trumpnak akár személyes oka is lehetett egy ilyen politikai korrekcióra. Anno, a 2016-os elnökválasztási kampányban az ukrán hatóságok hozták nyilvánosságra az első bizonyítékot Paul Manafort, Trump akkori kampányfőnöke ellen.

Az ukrán elnökválasztások előtt Kijev – valószínű Trump jóindulatát és támogatását próbálván visszaszerezni  – saját beavatkozásáról beszélt Hillary Clinton javára, illetve Joe Biden állitólagos korrupciós ügyeit is szellőztetni kezdte. Az „Ukrainegate” akár a 2020-as amerikai elnökválasztás kampány egyik témájává is kinőheti magát.

Azonban Washingtonban a politika továbbra is a Trump elleni küzdelem jegyében zajlik. A Mueller-jelentés emésztése csak kezdeti stádiumban van. Bár a jelentés Trump és Moszkva összejátszására nem talált bizonyítékot, elég muníciót adott a demokratáknak a Trump ellenes harc folytatásához, elsősorban az igazságszolgáltatás akadályozását illeti.  

Vagyis az amerikai-orosz kapcsolatok javulása utópiának tűnik, pontosabban egyelőre csak a formálódó Kína-stratégia logikus következménye. Moszkvában nemigen hisznek az amerikai politika lehetséges változásában, az amerikai törvényhozás eddig erős kézben tartotta az orosz politikát. Washingtonban pedig éppen Moszkvától várnának gesztusokat. De hasonlóan utópiának tűnt Zelenszkij győzelme is pár hónappal ezelőtt. Pozitív változás a kelet-ukrajnai konfliktus kezelésében megtörheti a jeget.

Meddig tart az ukránok türelme?

Nagy arányú győzelme ellenére Zelenszkij mozgásterülete egyelőre csekély.  Az őt magasba repítő konszenzus Porosenko elutasítottságában rejlett, az ukránok többsége nem a programja miatt támogatta őt. A jelenlegi parlament többsége ellene van, jól mutatta ezt a választások után elfogadott meglehetősen drasztikus nyelvtörvény. Az „aktív kisebbség”, vagyis a nacionalisták elég messze hajlandók elmenni az ellenzékiség útján. Ebben benne van a parlamenti visszahívás lehetősége, de extrém esetben akár egy katonai hatalomátvétel is.

Ráadásul Zelenszkij mögött oligarchák sora várja, hogy visszatérhessen a hatalom közelébe, azok, akiket Porosenko igyekezett ellehetetleníteni. Zelenszkij, bármennyire nem egy bábfigura, legfontosabb feladata éppen az oligarchák konstruktív helyének megtalálása. Mivel Zelenszkij nem oligarcha és mindenkit személyesen ismer, megpróbálkozhat egy bírói szereppel, amely eddig leginkább Kucsma elnöknek sikerült.

Nagy kérdés, meddig tart az ukránok türelme az újonnan megválasztott elnök felé. Amennyiben Zelenszkij megpróbálja feloszlatni a mostani parlamentet, akkor a nyílt konfrontáció útjára lép. Sokkal ésszerűbbnek tűnik az eddigi recept folytatása: meghozni saját politikai pozícióit és személyi javaslatait, és hagyni, hogy a parlament fellépjen ellene. Egy agresszív ellenállás az amúgy is népszerűtlen elitektől könnyen garantálhat egy újabb nagyarányú győzelmet az októberi parlamenti választásokon.

Zelenszkijnek ugyanakkor változást is fel kell mutatnia. Nagyon sokat elárul majd az elképzeléseiből kiket jelöl majd a külügyi és a védelmi tárcák, az ország két legkevésbé reformált intézménye, az ügyészség és a titkosszolgálatok élére, illetve  a parlamenti választásokra.  Mivel csapata főleg jogászokból áll, céljuk az állami intézmények, bíróságok integritásának és hitelének visszaállítása, az alkotmány és az alkotmánybíróság reformja, a referendum bevezetése, a parlamenti és jogi immunitás megszüntetése, és a jog uralmának kiszélesítése lehet.

Zelenszkij fő víziója - egy kevésbé ideologizáló és ellenőrző, inkább szolgáltató állam felépítése – felé vezető első lépés lehet a versenyhivatal illetve az energetikai szabályozó megreformálása. A Rotterdami jegyzésre alapuló árképzés megváltoztatása, vagyis a villanyáram árának csökkentése, lehet az első komoly eredmény.

A gáz ára mindenképpen csökkeni fog, mivel a gyenge tél következtében lényegesen olcsóbb Európa szerte. Ráadásul Kijev és Moszkva létérdeke is a gáz kérdésében való megegyezés még a tél beállta előtt. Egyrészt ez további 20-30%-kal csökkentené a gáz árát, hiszen Kijev prémiumot fizet a nyugati szomszédokon keresztül érkező orosz gázért. Másrészt Moszkvának húsbavágó az év végén lejáró orosz-ukrán gáz tranzit szerződés megújítása, amit az Északi-Áramlat 2 gázvezetékkel szeretett volna kiváltani, amely megépítése késik. De megengedheti magának Zelenszkij politikailag az „agresszorral” való megegyezést?

Zelenszkij számára kulcsfontosságú kérdés a gazdaság helyzete, még akkor is, ha ezért a kormány is a felelős. Hazai források mozgósításához, illetve a külföldi befektetésekhez elengedhetetlen lesz a korrupció ellenes reális harc és az oligarchákkal való megegyezés - hiszen az országba áramló külföldi tőke jó része az oligarchák által kimenekített tőke visszaforgatása az ukrán gazdaságba – valamint a gazdaság fehérítése, az adó és a vám beszedésének drasztikus javítása.

Mindez talán túlságosan optimistán hangozhat. De ha most sem sikerül, akkor az országra olyan sors is várhat, ami „A nép szolgája“ című sorozatában megtörténik. Ott a központi hatalom megszűnik, az ország 28 kis politikai egységre bomlik szét. Több tréfának helye már Ukrajnában sincs.