A petíció nem volt hiábavaló!

Vörös Péter | 2015. június 5. - 14:57
A tegnapi tárgyaláson az oktatásügyi szakemberek és civilek megtapasztalhatták a hatalmi arrogancia vegytiszta megnyilvánulását.

Képet kaphattak abból, milyen körülmények között kell eredményeket felmutatni, tárgyalni, harcolni és újra tárgyalni, követelni, egyezkedni, játszani a húzd meg – ereszd meg játékokat az egypárti kormány képviselőivel nekünk, ellenzéki politikusoknak a parlamentben. Komoly tanulságai vannak ennek a tárgyalásnak. Az egyik fontos tanulsága, hogy ha olyan kormányunk van, amelynek nincs szüksége semmilyen döntéséhez partnerekre, gátlástalanul átgázol bárkin, minden különösebb skrupulus nélkül semmibe veszi 26 000 ember tiltakozását, meghozza a döntéseit és utána a vízözön. És mindezt – tegyük hozzá – a demokratikus játékszabályok megcsúfolásával teszi, mert bár meghallgattatott a másik fél is, csak éppen…  A következtetés: ha marad ez a jelenlegi kormány, semmiféle pozitív fejleményre nem számíthatunk a kisebbségi oktatásügy, kultúra területén. Sürgősen kormányváltásra van szükség és a magyaroknak igenis ott kell lenni a következő kormányban, a minket érintő ügyeket a saját kezünkbe kell vennünk, ellenkező esetben ismét csak asszisztálhatunk mások döntéseihez. Nem állítom, hogy ettől egy csapásra minden megváltozik, de folytatható az önálló intézményrendszer kiépítése, az önkormányzatiság elvének megerősítése, ami – ahogy most is láthattuk – úgy kell, mint egy falat kenyér.

Az ügy másik fontos tanulsága: a hatalom célja az, hogy fásulttá és közömbössé tegyen bennünket. De mi nem csüggedhetünk el az ilyen sikertelenségeken. Nem volt hiábavaló a petíció elindítása, hiszen nagyon sok embert sikerült megmozdítani, sokan elgondolkodtak a helyzeten, megértették, hogy össze kell fogni, tenni kell, hallatnunk kell a hangunkat, mert a közös érdekeink képviseletéhez szükség van a civil kurázsira. Szükség van a civil hátországra.

Ami a civil szervezetek és a politikai pártok együttműködését illeti, el kellene felejteni már az egymásra mutogatás gyakorlatát. Mindkét félnek elemi érdeke, hogy jó legyen az információáramlás, hogy minden gondról-problémáról kölcsönösen tájékoztassuk egymást, ennek meg kell teremteni a mindennapi gyakorlatát. Olyan helyzeteknek vagyunk kitéve, amikor gyorsan, határozottan kell reagálni, ehhez tudnunk kell, mit gondol, mit tervez a másik. Úgy vélem, hogy sikerült elindítanunk a rendszeres kapcsolattartás fórumát és bízom benne, hogy ez előre viszi majd a közös ügyek képviseletét.

És végül, a tanulságok levonását követően sürgős cselekvésre van szükség. A probléma ugyanis nem hárult el, hanem még sürgetőbbé vált. A következő találkozón a pedagógusokkal végig kell gondolnunk, mely iskolákat és milyen módon fogja érinteni a bevezetett minimális osztálylétszámról szóló rendelkezés. A minisztérium nyilatkozata alapján a tárcavezetés hajlandó bizonyos kivételeket tenni. Azt kell megvitatni, hol van lehetőség az évfolyam-összevonással megőrizni az iskolát, hol tud hozzájárulni a fenntartás költségeihez a község, és hol vannak azok a helyek, ahol már nincs további lehetőség a fenntartásra, viszont biztosítani kell a magyar gyerekek utaztatását a legközelebbi magyar tannyelvű iskolába. A községeknek össze kell fogniuk, optimális megoldást kell találni minden egyes esetben.

Egyet mindenesetre megígérhetek: nem hagyjuk magukra az iskoláinkat!