2
Raggi és Sunna
Megosztás
Túlságosan nem szeretek a pozsonyi Subclubba járni – egyrészt mert nincs térerő, másrészt mert hideg van, és a hely exkluzív lokalitásából fakadóan néha klausztrofóbiás érzések rohannak meg. Tegnap mindezek ellenére remekül szórakoztam az izlandi Bloodgroup koncertjén. Beszámoló
A Bloodgroupot tavaly áprilisban ismertem meg Reykjavíkban – vidám, nem túl igényes, ám energikus zenéjükkel jócskán feldobták a helyi egyetemen szervezett véradományozó nap végét. Nagyon tetszett a rövid, de velős előadásuk, amely természetes és közvetlen volt, magukkal ragadták az összes véradót. Akkor három lelkes fiút és egy pattogó Barbie baba-énekesnőt láttam a színpadon, ahogy önfeledten bontogatják a szárnyaikat, tegnap meg alig ismertem rájuk. Négy látványos imázsváltáson átesett és profi elektropop zenész állt a Subclub színpadán, akik ügyesen összeállított számlistával hozták lázba a közönséget.
Második, Dry Land című albumuk teljes anyagát átadták; az első nagy üdvrivalgás a This Heart szám alatt és után tört ki, amikor a frontember Janus (alias Tom Cruise) szőke lányok sikongatása közepette majdnem bemászott az első sorba. Az elektropop stílus elemeit maradéktalanul kiaknázó együttes főként nyakba akasztható szintikkel, statikus szintikkel és kütyükkel operált, és viszonylag gyakran bevetettek vonós hangmintákat is. Az énekesnő, Sunna, új külseje és viselkedése okozta a legnagyobb meglepetést – a vigyorgó, szende kislányként megismert izlandi hölgy erősen sminkelt vamppé lett, hosszú haját rövid, oldalt kiborotvált frizurára váltotta, és meglehetősen hűvös benyomást keltett; csak az aláírás osztáskor villantott egy-két mosolyt.
Janus és Sunna többször is “duettezett”, hangszíneik nagyszerűen kiegészítették egymást, míg a bal szélen álló atlétatrikós szintist, Raggit, (aki fizimiskájával óhatatlanul is a Dilibogyók egyik főszereplőjét evokálta, azt amelyik nem a Jim Carrey) nem kellene mikrofon közelbe engedni. Főleg az Overload c. dal alatt volt zavaró a vokálozása. A negyedik, hátrébb álló Hallur pedig összeszedetten hozta a formáját, precízen adagolta a zenei alapokat.
Ismertebb dalaik után az első albumról is játszottak néhány szerzeményt. Legnagyobb slágerük azonban kétségkívül a My Arms, amely pompásan sikerült. Janus végig hergelte az embereket, ugrált, gesztikulált, vagy épp csimpaszkodott a feje fölött húzódó óriási csövekbe. Tombolt is rendesen a közel száz, izlandi zenére kíváncsi hallgató, akik a koncert utolsó negyedében után kaptak még egy dubstep alapú nótát, valamint új dalokból ízelítőt.
Jóféle indie diszkóként lehetne összefoglalni produkciójukat, amelyet a közeljövőben február 10-én Kassán, vagy Budapesten 11-én a Gödörben is hallhatnak. A tagokkal meg február 8-án és 9-én összefuthatnak Pozsonyban, mert ahogy mondták, lesz pár nap pihenőjük, és ide térnek vissza nézelődni egy kicsit.
A videó a Bloodgroup krakkói koncertjén készült, február 2-án.
Mészáros Veroni