Bob Marley családja átdolgozta a zenész legendás dalát a járvány sújtotta gyerekek támogatására

2020. július 9. - 10:51 | Kultúra

Bob Marley családja átdolgozta a zenész One Love című klasszikusát a koronavírus-járvány sújtotta gyerekek támogatására.

Bob Marley Grammy-díjas gyerekei, Stephen és Cedella, valamint az utóbbi fia, Skip Marley, aki szintén sikeres zenész, alkották meg a One Love új verzióját, melyet július 17-én mutatnak be videójával együtt.

A dal újragondolt változatában közreműködnek a Marley-család tagjai mellett neves zenészek a világ minden tájáról, válságövezetekből származó művészek és veszélyeztetett közösségekben élő gyerekek.

A dalból és a hozzá kapcsolódó eseményekből származó minden bevétel a UNICEF Reimagine nevű globális kampányát támogatja, mely a koronavírus-járvány sújtotta gyerekek megsegítését tűzte ki célul. Az újra feldolgozott slágert a még Bob Marley által alapított Tuff Gong International és az Amplified Music kiadó adja ki.

A Pandora ékszermárka, a UNICEF globális partnere pedig egymillió dollárig megdupláz minden egyes dollárt, amelyet a nagyközönség a One Love projektnek adományoz.

Az adományt, amely a One Love projekten keresztül folyik be a Reimagine kampányba, az UNICEF rövid távon a legsürgetőbb igények kielégítésére szán, vagyis szappannal, maszkkal, kesztyűvel, tisztasági csomaggal, védőfelszereléssel és életmentő tájékoztatással látja el a rászoruló gyermekeket és családjaikat. Segíti továbbá a normális élethez való visszatérés középtávú terveit, például az oktatás, a gyermekvédelem és az egészségügy támogatásával, hosszabb távon pedig egy olyan világ megteremtésén dolgozik, amelyben jobban érvényesülnek a gyermekek jogai - tájékoztatta a UNICEG Magyarország az MTI-t.

"Apa negyven éve írta ezt a dalt, nagyon, nagyon régen. Úgy tűnik, most a világnak egy más típusú egységre van szüksége"

- mondta Cedella Marley.

Bob Marley és a Wailers 1977-ben adta ki a világslágerré vált One Love című dalt. Marley 1981-ben hunyt el rákban.

(MTI)

Címkék: Bob Marley