Bocsánatot kért a szerb államfő a magyaroktól a gyűlöletbeszéd miatt

Bocsánatot kért Aleksandar Vučić szerb államfő vasárnap a Szerbiában élő magyaroktól az előző napi ellenzéki tüntetésen elhangzott gyűlöletbeszéd miatt.

Bocsánatot kért a szerb államfő a magyaroktól a gyűlöletbeszéd miatt
Fotó: AP

"Ami tegnap elhangzott a mi magyar polgárainkról, az nem a többségi Szerbia álláspontja. Bocsánatot kérek ezért tőlük. Ez a felelőtlen és komolytalan emberek álláspontja, senki másé" -

mondta Vučić újságíróknak, miután felkereste a belgrádi központi kórházban folyó építkezést. Szavait idézték a szerbiai hírportálok.

Vučić arra reagált, hogy a szombati belgrádi ellenzéki tüntetésen Sergej Trifunovic, a Szabad Polgárok Mozgalma (SZS) nevű párt vezetője sértő kijelentéseket tett többek között a magyarokra is. Arról beszélt, hogy évente 35 ezer fővel csökken Szerbia lakossága, és a szerbiai társadalom a "legöregebb" Európában.

"Mert ő (Vučić) elüldözi a fiatalokat, és szíriaiakat és magyarokat hoz be" - hangoztatta Trifunovic.

Aleksandar Vučić erre reagálva azt is mondta, hogy még egyszer bocsánatot kér "minden Szabadkán, Magyarkanizsán, Csókán, Zentán, Moholban, Óbecsén és Temerinben élő embertől". 

"Bocsánatot kérek a kosarai hőstől, Cerna Tibortól és minden, Torontálvásárhelyen és máshol élő embertől és családtagjaiktól, akik életüket áldozták a szerb haza oltárán. De mit tegyünk, egyesek felelőtlenségének nincs határa" - idézte a B92 hírportál Vučićot.

Más belgrádi politikai vezetők is keményen bírálták Trifunovicot az elhangzottak miatt. 

"Fel vagyok háborodva a sértegetések miatt, amelyekkel Trifunovic illette a magyar nemzetiségű állampolgárainkat. Úgy bemutatni az itt született szerbiai állampolgárokat, a magyarokat, mintha idetelepítették volna őket, mintha külföldiek lennének, és veszélyt jelentenének, sértés mindenki számára, aki Szerbiában él, és veszélyes felhívás a nemzetiségek közötti gyűlöletre" - mondta Aleksandar Vulin védelmi miniszter. Hangsúlyozta: tudja azt, hogy senki se gondolkodik Szerbiában úgy, mint Trifunovic.

"Remélem, hogy senki se próbálja majd Trifunovicot Szerbia hangjaként bemutatni, igazolásként a Szerbia és a szerbek elleni támadásra... Drága magyar szomszédaink, még csak ne is gondoljátok azt soha, hogy Trifunovic Szerbia lenne" - fogalmazott a szocialista politikus.

Aleksandar Martinovic, a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS)  frakcióvezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján arra szólította fel a polgárokat, hogy vegyenek részt az SNS április 19-i nagygyűlésén, és mutassák meg, hogy Szerbia más, mint amilyennek be akarták mutatni a szombati tüntetések szervezői. Martinovic szerint Trifunovic nyíltan népszerűsíti a fasiszta nézeteket. 

"Ez bizonyosan sem Szerbia, sem a szerb nép üzenete, hanem egy zavarodott és elborult elméé. A szerb nép barátian viszonyul a magyarokhoz, és minden más néphez az országunkban" - mondta Martinovic, és azt üzente "a magyar testvéreknek, polgártársaknak, barátoknak és szomszédoknak, hogy Szerbia ugyanannyira az ő országuk, mint a szerbeké". 

Goran Vesic haladó párti politikus úgy fogalmazott: "Színtiszta fasizmus azokat a magyarokat fenyegetni, akikkel a szerbek összhangban élnek, és akiknek anyaországával a legjobb az együttműködésünk".

Elítélte Trifunovic kijelentését a Koszóvóban elraboltak és meggyilkoltak családtagjait tömörítő szervezet is, hangsúlyozva, hogy a koszovói áldozatok között magyarok is voltak. 

Szombaton Belgrád központjában ismét mintegy tízezren tüntettek Aleksandar Vučić elnök politikája ellen, az államfő távozását követelve. Az "Egy az ötmillióból" jelszóval december eleje óta hétről hétre megtartott tiltakozás résztvevői ezúttal jobbára a szabad média és a választások tisztességes feltételeinek megteremtését szorgalmazták.


(MTI)