Bodoky kábszerrel a zsebében egy pénztárnál sorakozott, amikor lecsaptak rá a német rendőrök

2021. október 11. - 23:43 | Régió

Kis mennyiségű amfetamin is volt a rimaszombati származású Bodoky Károlynál, akit múlt pénteken Bajorországban fogtak el a német rendőrök a magyar hatóságok kérésére.

Bodoky kábszerrel a zsebében egy pénztárnál sorakozott, amikor lecsaptak rá a német rendőrök
Bodoky Károly a Nagyszombati Járásbíróság folyosóján egy két évvel ezelőtti felvételen (Fotó: Paraméter), jobbra a schwandorfi Globus szupermarket, ahol elfogták őt a rendőrök (Fotó: mittelbayerische.de / Martin Kellermeier)

Hétfőn a magyar rendőrség közölte: az 1999-es budapesti Döcher-gyilkossággal gyanúsítják azt a két férfit, akiket egy időben, csak két különböző országban tartóztattak le múlt pénteken.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy Tureket, aki névváltoztatást követően lett Haris Sándorból Debreceni Alex, egy budapesti bárban fogták el pénteken. Hétfőn már vizsgálati fogságba is helyezték Magyarországon az említett, 22 évvel ezelőtti merénylet miatt.

A másik gyanúsított, Bodoky Károly elfogásának körülményeiről eddig szinte semmit nem lehetett tudni, ám hétfőn a bajor bűnügyi rendőrség közleményben tájékoztatott az ügyről.

A sajtóhírben azt írják, hogy a német célkörözési egységek pár nap alatt megállapították a magyarok által keresett bűnöző tartózkodási helyét, majd a budapesti akcióval egy időben közelítették meg őt.

A rimaszombati származású, de már a 90-es évektől a dunaszerdahelyi alvilágban is gyakran mutatkozó Bodoky egy bajor kisvárosban, Schwandorfban élt évek óta. Az 55 éves férfi épp az egyik helyi szupermarket pénztáránál sorakozott, amikor a rendőrök lecsaptak rá.

"A Globus vásárlói nem tudták, mi történik körülöttük. A speciális egységek a semmiből kerültek elő, és letepertek egy férfit, aki fegyelmezetten sorakozott a kasszánál"

- írja egy helyi lap az akció kapcsán.

"A férfi nem tanúsított ellenállást"

- írja a bajor rendőrség. A szerv közölte azt is, hogy Bodoky kiadatási eljárása kezdetét vette, és hamarosan Magyarországra szállíthatják őt, ahol valószínűleg indítványozni fogják előzetes letartóztatását.

Mivel elfogásakor kis mennyiségű amfetamint is találtak nála, a schwandorfi rendőrség is eljárást indított ellene.

Gyilkosság a gyilkosságért

A közelmúltban a magyar és a szlovák rendőrség szoros együttműködésének köszönhetően sikerült új bizonyítékokat találni az 1999-es Döcher-gyilkosság ügyével kapcsolatban.

A hatóságok úgy vélik, hogy a budapesti leszámolás összefüggésben volt az 1999-es dunaszerdahelyi tízes gyilkossággal is. Mégpedig úgy, hogy a Döcher-gyilkosság elkövetésére Haris Sándor "Turek" kérte fel barátját, Sátor Lajost, aki a 2005-ben autóbalesetben elhunyt Szamaránszky Árpáddal, és a most elfogott Bodoky Károllyal végeztette el a bűncselekményt.

Ezt követően pedig Sátor Lajos cserébe azt kérte Turektől, hogy a férfi segítsen meggyilkolni a dunaszerdahelyi maffia akkori vezérét, Pápay Tibort, akinek trónját Sátor akarta elfoglalni.

Rendőrségi helyszínelés 1999. február 2-án a Döcher-gyilkosság színhelyén (Forrás: © Arcanum)

A rendőrök szerint Turekkel kiegészülve ugyanazok voltak az 1999. március 25-i dunaszerdahelyi tízes gyilkosság elkövetői is, akik alig két hónappal azelőtt a budapesti Palotás presszóban meggyilkolták a Csontkezű néven ismert Döchert, és annak bolgár testőrét.

Hogy a dunaszerdahelyi leszámolás 22 éve húzódó ügye lezárul-e, azt nehéz megállapítani. Az viszont biztos, hogy a világraszóló merénylet utolsó két élő gyanúsítottjai a Döcher-gyilkossággal is megvádolt Haris Sándor és Bodoky Károly.

(db)