Bödör nem egy egyszerű tyúktolvaj, hogy csak úgy szélnek eresztenék

2021. március 23. - 16:44 | Belföld

A Legfelsőbb Bíróság is úgy gondolja, hogy a minden lében kanál nyitrai oligarcha, Norbert Bödör maradjon csak szépen szeptemberig vizsgálati fogságban az Állattenyésztő ügy miatt.

Bödör nem egy egyszerű tyúktolvaj, hogy csak úgy szélnek eresztenék
Fotó: TASR

Bödör a Specializált Büntetőbíróság ilyen értelmű döntése ellen fellebbezett, de a keddi határozattal már jogerőssé vált ez az ítélet.

Az Állattenyésztő ügyben eddig összesen 21 személyt gyanúsítottak meg, köztük Juraj Kožuchot, az Agrárkifizető Ügynökség korábbi főnökét, aki azonban 10 hónap letartóztatás után, óvadék ellenében távozhatott a vizsgálati fogságból. A Legfelsőbb Bíróság korábban döntött arról is, hogy szabadlábra helyezi az ügy másik gyanúsítottját, az SNS-hez közeli Martin Kvietiket.

Az Agrárkifizető Ügynökségen keresztül hatalmas EU-s összegek folynak át a gazdáknak, ám ebből több millió euróra tehető a kenőpénzek összege is. Legalábbis Kožuch, az ügynökség korábbi igazgatójának megbízatási ideje alatt.

Az Állattenyésztő-ügy Szlovákia történetének eddigi legnagyobb korrupciós ügye, 10 millió euró felett jár a kifizetett kenőpénzek összege, amit a rendőrségnek eddig sikerült feltárnia.

(TASR/para)