Bolíviai elnökválasztás - Morales és Mesa kapta a legtöbb szavazatot, második fordulóban mérkőznek meg

Evo Morales baloldali elnök a szavazatok 45,28 százalékát kapta a vasárnapi bolíviai választáson, második helyen a voksok 38,16 százalékával jobbközép ellenzéki kihívója, Carlos Mesa áll, ők ketten mérkőznek meg a december 15-én esedékes második fordulóban.

Bolíviai elnökválasztás - Morales és Mesa kapta a legtöbb szavazatot, második fordulóban mérkőznek meg
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

A bolíviai országos választási bizottság a szavazatok több mint 95 százalékának összeszámlálása után tette közzé ezt az eredményt.

Az ország lakossága ugyanakkor megosztott azzal kapcsolatosan, hogy szabad-e harmadszorra is újraválasztani Moralest. Az alkotmány ugyanis nem teszi lehetővé, hogy valaki negyedszer is elnök lehessen, ezt a lehetőséget 2016 februárjában a bolíviaiak népszavazáson utasították el. Ez volt Morales első komoly politikai veresége hatalomra kerülése óta. Az alkotmánybíróság azonban 2017 végén megsemmisítette a referendum eredményét, és úgy foglalt állást, hogy semmilyen köztisztségnek nem szabható időbeli korlát. Miután 2018 decemberében a választási bíróság jóváhagyta újabb jelölését, tömegek vonultak az utcára, az ellenzék pedig alkotmányellenesnek nevezte a döntést.

Ami az ellenfelet illeti, Carlos Mesa már volt az ország elnöke, de 2005-ben le kellett mondania az államfői posztról, miután tiltakozások kezdődtek amiatt, ahogy a kormány az ország földgázkészleteit kezelte.

(MTI)