Boráros Gábor: „Életem a harc!“

2016. október 31. - 18:58 | Sport

A sportnak helyet kellene kapnia minden ember életében. Testünknek és lelkünknek egyaránt szüksége van a mozgásra. Mindenkinek más a megfelelő, mást érez a magáénak. Vannak egészen különleges mozgásformák, illetve olyanok is, amelyek élvezhetősége sokak számára érthetetlen. A 24 éves vásárúti származású Boráros Gábor is egy nem hétköznapi sportnak hódol, az MMA megszállottja.

 

Boráros Gábor (Fotó: Facebook)

Az MMA, vagyis a Kevert Harcművészetek (Mixed Martial Arts) szabályrendszere igen széles skáláját engedélyezi a harcművészeteknek, vegyíti a küzdősportokat. „Azelőtt focista voltam, azonban mindig bennem volt a vágy, hogy kipróbáljam magam a küzdősportok valamelyikében. Majd ez valóra is vált, mivel apukám ismeretségi körében vannak harcosok, akiktől lehetőséget kaptam. Az edzések során egyre jobban megtetszett ez a sportág. Profi edzéseken 17 éves korom óta veszek részt. Eleinte persze csak hobbinak indult, azonban az edzőim úgy vélték, hogy többre vagyok hivatott. Szerveztek nekem amatőr meccseket, s miután belekóstoltam az igazi küzdelmekbe, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ez az, amivel foglalkozni szeretnék. Célommá vált, hogy profi legyek” - mondta Gábor.

Azoknak, akik nem a küzdősportok világában mozognak, talán érdekes lehet, hogy hogyan szerethet valaki egy sportot, mely során sorra adja, s kapja is az ütéseket. Míg egy focimeccsen lelkesen szurkolnak a hozzátartozók, nem lehet egyszerű végignézni, ahogyan egy szerettünk az öklével küzd. „A szüleim teljes mértékben mellettem állnak, a nagyszüleim azok, akik borzasztóan féltenek. Mindig nehezen engednek el egy-egy meccsre. A párom támogatására szintén számíthatok, de természetesen ő is minden alkalommal izgul értem. A családom, a szeretteim látják, hogy mennyire fontos ez számomra, talán ezért is fogadták el, hogy ezt a pályát választottam” - emelte ki.

A mérkőzéseket természetesen e sportágban is a felkészülés előzi meg. Gábor minden idejét az edzésnek szenteli, amint kiderül egy-egy küzdelem időpontja. Amennyiben teheti, hetente 4-5 napot Pozsonyban tartózkodik, s naponta akár két edzést is beiktat. „Ezekben az időszakokban a súlyzós edzéseket hanyagolom, mert ilyenkor sokkal fontosabb, hogy a párharcot, a küzdelmet, az állóharcot, a földharcot gyakoroljam. Az MMA-ban kiemelkedően fontos szerep jut a technikának és a kondíciónak”- tette hozzá a fiatal harcos.

Az MMA veszélyes sport, sok sérüléssel jár. Gábor eddigi pályafutása alatt szerencsésnek mondhatja magát, „csak” egy komoly balesete volt. Egyik meccse során állkapocstörést szenvedett, ekkor műtéti beavatkozásra volt szükség, ami után egy évig ringen kívülre kényszerült. Elmondása szerint ez idő alatt súlyzós edzésekkel tartotta kondiban magát. Amikor azonban ismét harcba állt, kiderült, hogy ki kell műteni a fémet, amit az állkapcsába helyeztek, mivel amint ütés érte bedagadt, ez pedig fájdalommal járt. Így összesen másfél évig volt eltiltva a bunyózástól. „Bár sikerült edzésben tartanom magam, ez idő alatt borzalmasan hiányzott az éles küzdelem” - hangsúlyozta.


Kapcsolódó cikk:

A vásárúti Boráros Gábor remekel a küzdősportok valóságshowjában


Gábor már számos párharcon részt vett. „A legbüszkébb a 2014-es magyarországi HFC (Hungarian Fight Championship) nevű versenyre vagyok. Két mérkőzést kellett megnyerni Pápán, hogy eljuthassak a budapesti címmeccsre. Innen sikerült a bajnoki övvel hazatérnem” - mondta. Jelenleg az Oktagon nevű verseny résztvevőjeként láthatjuk őt. Az Oktagon az amerikai The Ultimate Fighter mintájára jött létre. Két csapat vesz részt benne. A csapatok egy helyen vannak elszállásolva, ugyanazon a helyen edzenek, s a mérkőzések a két csapat tagjai közt zajlanak. „Augusztus 1-jétől 26-ig voltunk a pozsonyi szálláson, ahol minden napunk edzéssel telt. Párharcra négy naponta került sor. A negyeddöntőt az elődöntő követte, a döntőre pedig decemberben kerül majd sor Prágában” - tudtuk meg. A nézők egyelőre még a negyeddöntőt tekinthetik meg a televízióban, úgyhogy Gábor nem árult el többet a versenyről.

Ezt a sportágat nem lehet túl sokáig űzni. Akit elkerülnek a komolyabb sérülések, s a problémák, az elég hosszú ideig, akár 40-45 éves koráig is képes folytatni. „Nekem ez az életem, ezért mindig a sport útján fogok maradni. Amikor én magam már nem állhatok majd a ringben, ott leszek mellette, hogy a fiatal tehetségeket segítsem, átadjam nekik a tapasztalataimat, a tudásomat” - zárta beszélgetésünket az MMA harcos, Boráros Gábor.

(SzC/para)