BORZALOM: Fertőtlenítőszert ittak a gyerekek az óvodában, azonnal kórházba szállították őket

Hét gyereket kórházba vittek szerdán a magyarországi Csepel egyik óvodájából, mert hipós vizet ihattak - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI értesülését.

BORZALOM: Fertőtlenítőszert ittak a gyerekek az óvodában, azonnal kórházba szállították őket
Fotó: MTI

A csepeli önkormányzat a Facebook-oldalán azt közölte, a hibát elkövető pedagógiai asszisztenst és dajkát azonnali hatállyal felmentették, a történteket hivatalos eljárásban vizsgálják.

Az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen indult nyomozás.

A XXI. kerületi önkormányzat azt írta a Facebook-oldalán, hogy a Füstifecskék óvodában szerda délelőtt tévedésből olyan kancsóból öntöttek vizet a gyerekeknek, amely 1,5 százalékos koncentrátumú, vízzel hígított fertőtlenítőszert tartalmazott. Hét gyerek ivott minimálisan a vízből - tették hozzá.

A fenntartó önkormányzat - közlése szerint - azonnal értesítette a mentőszolgálatot és a helyi egészségügyi szolgálatot, a tagóvoda pedig a szülőket.

A gyerekek jól vannak, biztonsági okokból megfigyelésre kórházba szállították őket - írták.


(MTI)