BORZALOM: Legalább 13 rendőrt meggyilkoltak egy támadásban

Legalább 13 rendőrt meggyilkoltak Mexikó középső részén egy hatósági konvoj elleni rajtaütésben, amely a helyi tisztviselők gyanúja szerint az egyik nagy befolyású drogkartell műve volt.

Az ügyészség közleménye szerint a járműoszlopra csütörtökön támadtak rá Coatepec Harinas városában. A rendőrök a szervezett bűnözés elleni harcban vettek részt a fővárostól, Mexikóvárostól mintegy 140 kilométerre délnyugatra.

A rajtaütés további részletei egyelőre nem ismeretesek.

Az észak-amerikai országban rendkívüli erőszak dúl azóta, hogy 2006-ban kitört a drogháború. A mintegy 126 milliós államban naponta csaknem 100 gyilkosságot jegyeznek fel. Emellett több mint 82 ezer személy eltűnését tartják számon.

Az erőszakos cselekmények hátterében a különböző, az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-csempészetben érdekelt bűnbandák és drogkartellek állnak, amelyek emberrablásokat is elkövetnek, de nem riadnak vissza a zsarolásoktól sem. Tagjaik gyakran szoros kapcsolatot építenek ki a biztonsági erőkkel.

Egy helyi tanácsadói testület adatai szerint Mexikóban a bejelentett bűncselekményeknek csupán mintegy 3 százalékát derítik fel.


(MTI)