Bosszúállók: Végjáték – Bárcsak sosem érne véget!

Elérkezett hát a pillanat, amire olyan sokan vártunk! Tavaly a Bosszúállók: Végtelen háború alaposan felcsigázta a kedélyeket, és pont olyan pillanatban szakította meg kedvenc szuperhőseink történetét, hogy a rajongók akkor úgy gondolhatták, kész szenvedés lesz kivárni az idén érkező befejező részt. Most azonban nyugodt szívvel megállapíthatjuk: megérte várni. Megnéztük a Bosszúállók: Végjáték című filmet!

Bosszúállók: Végjáték – Bárcsak sosem érne véget!

A Marvel 11 évvel ezelőtt kezdett bele az univerzumépítésbe, és bár gyakran úgy tűnt, csupán összevissza dobálják a futószalagra a szuperhősöket, a végére minden összeállt. A szálak egybeforrtak, minden értelmet nyert, a több évtizedes munka gyümölcse beérett – ez pedig egy katarzissal felérő filmben csúcsosodott ki.

A készítők nagyon ügyeltek rá, hogy se az interjúk során, se az előzetesekben ne áruljanak el szinte semmit a Végjátékról, hogy a rajongók számára minél nagyobb „hűha“ hatást okozzon. A cselekmény ismertetésétől ezúttal én is eltekintek, ugyanis a sztori fő vonalainak felvázolása is nagyban elvehet abból az élményből, amit a film átadni kíván – ettől pedig senkit sem szeretnék megfosztani. Annyit azért elárulhatok, hogy meglepetésben akad részünk bőven: már mindjárt az elején kapunk egy mellbevágást, amitől elgondolkodunk, hogy most akkor hogyan tovább, de aztán a történet előrehaladtával tisztázódik minden.

A Végjáték cselekménye egy pillanatra sem ül le, az első perctől kezdve az utolsóig teljesen magával ragadja a nézőt, aki hiába szorongatja ölében a popcornos dobozt vagy a tál nachost, csupán elvétve nyúl hozzá, mert tekintetét sajnálja levenni a filmvászonról. Elsőre talán soknak tűnhet a 182 perces játékidő, de ahogy belecsöppenünk a közepébe, egyre csak azt kívánjuk, bárcsak sosem érne véget az egész. A cselekménybe mindent belesűrítettek, amit csak lehetett, mégsem terheli le egy pillanatra sem a nézőt.

Az előzetesek láttán, valamint a korábbi szóbeszédek hallatán (miszerint a Végjátékban érezhetjük igazán, hogy a szuperhősök is sebezhetőek) sokan gondolhatták azt, hogy a Bosszúállók negyedik része egy melankolikusabb, drámaibb hangvételű mozifilm lesz. Bár a film valóban több fronton hat az érzelmeinkre, nem kell megijedni, humorból és drámából is pontosan annyit kapunk, amennyit a sztori igényel. A Marvel műterméből származó eddigi mozikkal ellentétben a Végjáték bizony ad nekünk olyan jelenetet is, amely láttán nehéz megállni, hogy az a bizonyos könnycsepp bent maradjon.

A Marvel-féle szuperhősös humort viszont nem kell bemutatni. Mindig akkor üt, amikor annak megvan a helye, nem egyszer pedig az egész mozi együtt nevet az egyes jeleneteken, beköpéseken. A humor fő forrása egyértelműen Thor volt, akiről nem túlzás azt állítani, hogy az összes karakter elől ellopta a showt.

A látványvilág újfent a tetőfokára hágott, csakúgy, mint ahogy azt az eddigi Marvel-moziktól megszokhattuk, minden CGI-effekt a helyén volt. A film vége pedig olyan orbitális összecsapást tartogat számunkra, amilyenben talán még egyetlen filmben sem lehetett részünk. A grandiózus jelenet láttán a rajongók garantáltan aléltan állnak majd fel a film végén a székükből.

A színészi teljesítményre nem könnyű feladat kitérni, de talán nem is fontos: a sok neves színész mind a legjobbját tette hozzá a filmhez – ki nagyobb szerepben, ki kisebben –, de az a legfontosabb, hogy jól láthatóan mindannyian imádták a saját szerepüket.

A Bosszúállók: Végjáték tökéletes lezárása az elmúlt 11 évnek, és bár minden bizonnyal nem kevesen sajnáljuk, hogy ez egy korszak végét jelenti, tudat alatt mégis beláthatjuk: kellett ez a pont, amelynek köszönhetően a széria igazán naggyá vált.


(tt)