Bosznia az európai úton

Bosznia megtépázva és a szó szoros értelmében szétlőve került ki az 1990-es évek balkáni háborúiból, amelynek talán két legfontosabb véres szimbóluma, Szarajevó és Szrebrenyica egyaránt ebben az országban van. A háború mintegy 100 ezer áldozatot okozó boszniai részét 1995-ben a daytoni békével sikerült lezárni, amely egy komplex kormányzati struktúrát hozott létre a függetlenné váló országban. A szerződés három fő államalkotó nemzetiséget ismert el, amelyek más-más módon képzelik ez az ország jövőjét. A muszlim bosnyákok, akik a lakosság mintegy felét teszik ki, a háborús események miatt elsősorban nyugatbarátok. A velük egy föderális egységben élő katolikus horvátok szorosan kötődnek a már EU-tag Horvátországhoz, ahol egyébként szavazati joggal is rendelkeznek. Az önálló föderális egységet kapó ortodox boszniai szerbek viszont hagyományosan az EU-tól tartózkodó, inkább oroszbarát politikát folytatnak, erős szeparatista tendenciákkal.

Bosznia több okból is instabil állapotba került, és ez a mostani tagsági kérvény részben ezt is tükrözi. Egyrészt a daytoni béke által létrehozott intézményrendszer, amely a nemzetiségek közötti egyensúlyt volt hívatott megtartani, túlságosan bonyolultan és körülményesen működik, és felülvizsgálatra szorul. A daytoni intézmények repedéseiben megbújó korrupció ellen pedig egyre többen tüntetnek. Másrészt Boszniát is elérte a Daesh („Iszlám Állam”) verbuváló kampánya, ami komoly biztonságpolitikai kockázatot jelenthet a jövőben. Harmadrészt a menekülthullám ugyan jelentős részben megkímélte az országot, azonban rámutatott arra, hogy az integrálatlan balkáni országoknak a jövőben is saját maguknak kell majd szembenézniük az adódó kihívásokkal, ami nem mindig és nem feltétlenül lesz könnyű. Végül pedig a szerb szeparatizmus, amely az európai egységet bomlasztani kívánó orosz geopolitika számára kedves, egy ennyire kiélezett EU-orosz viszony mellett sokkal kevésbé tűnik tűrhető kockázatnak, mint korábban. Ezeknek a kockázatoknak a fényében nem csoda, hogy a szarajevói kormányzat az EU biztonsága felé szeretne menekülni.

Merthogy – és talán ez a fontos felismerés az európai oldalról nézve – az EU ma is biztonságot jelent a tagállamai számára. Minden EU-ellenes retorika ellenére a szövetség eleddig békét és viszonylagos jólétet, és főleg stabilitást biztosított a tagjai számára. Bár ma divatos mindent az EU-ra fogni – legalábbis a nemzetállami kormányok számára ez mindig egy jó és olcsó kifogás –, az EU alapvetően pozitív erőt jelent Európa fejlődésében. Általában sokkal pozitívabbat, mint a tagállami kormányok munkája.

Az EU ugyan több okból is ódzkodhat Bosznia felvételétől, azonban középtávon biztosan nem fogja tudni elkerülni azt. Nyilván nem egyszerű egy ilyen bonyolult államszerkezetű, ráadásul muszlim többségű országot az EU-s struktúrákhoz igazítani. Ráadásul nyilvánvaló az is, hogy Brüsszelben ma nincs olyan eufória a jövőbeli bővítésekkel kapcsolatban, mint korábban volt. Azonban az ellenérvek még erősebbek. A Balkán-félsziget teljesen egyértelműen Európa része, nélküle az EU nem lehet teljes. Integrációja már meg is kezdődött, a legtöbb itteni ország legalább a tagállami státuszig eljutott. Meghagyni a régiót a jelenlegi töredezett formájában hatalmas kockázatot jelentene, a ma nagy krízisei (Iszlám Állam, menekültek, Oroszország) mindegyike itt is megjelent például. Ráadásul Bosznia integrálódása jó üzenet lenne az EU jövőjének szempontjából, mint ahogy Montenegró friss NATO-tagsága is komoly célzás volt a biztonsági szervezet újjáéledő potenciáljával kapcsolatban.

Persze még sok időnek kell eltelnie addig, amíg Szarajevóban is felvonják a csillagos zászlót. De hogy ez a helyes irány, azzal kapcsolatban kevés a kétség.