Boszniában is győzött, továbbjutott az Európa-kupában a HC DAC!

2021. október 24. - 07:00 | Sport

A European Cup 2. fordulójának visszavágó mérkőzésén a HC DAC Dunaszerdahely a Banja Luka vendégeként lépett pályára. A csallóközi sárga-kékek egy győzelemmel a tarsolyukban állhattak fel a pályára.

Boszniában is győzött, továbbjutott az Európa-kupában a HC DAC!
Fotó: HC DAC

Az első játékrészben fej-fej mellett haladt a két csapat, a második félidőben megmutatta igazi arcát Debre Viktor csapata - fokozatosan növelve a két csapat közötti különbséget, győzelmet aratott, ezzel újabb történelmi lépést szerezve a klub történetében. A HC DAC továbbjutott a European Cup versenysorozatban! - írja a hcdac.sk.

“Álmosan, lassan kezdtük a mérkőzést. Ezt követően is ránk tudta erőszakolni ellenfelünk a sajat játékát, a lassú és sokáig támadó kézilabdát, ez azonban nekünk nem igazán fekszik. A ránk jellemző gyors ellentámadások is elmaradtak. A játékrész során többször adódott hosszú percekig tartó gólcsendes időszakunk. Mindez az eredményen is megmutatkozott, egy félidő alatt mindössze kilenc gólt szereztünk. A védekezésünk azonban jól működött és mögötte kapusunk is jól védett, aminek köszönhetően előnnyel fordultunk.

A második félidőt energikusabban kezdtük, el is húztunk a Boractól 4-5 góllal az első tíz percben. Ezután sorra pályára kerültek fiataljaink, akik mindannyian ügyesen helyt álltak. A 17. percben már nyolc volt közte. Ellenfelünk kezdett fáradni, egyre több bizonytalansággal és pontatlansággal játszott, amit sorra ki tudtunk használni. Nagyon örülünk a győzelemnek, de még inkább újabb történelmi lépésünknek - tovább jutottunk az Európa-kupában" - nyilatkozott Debre Viktor vezetőedző.

European Cup 2. forduló visszavágó

2021.október 23. 17:00, Banja Luka

ZRK Borac Banja Luka - HC DAC Dunaszerdahely: 17-24 (8-9)

A dunaszerdahelyiek gólszerzői: Élő Beatrix 7, Pénzes Monika 3, Juhos Kata 3, Mészáros Réka 3, Sári Barbara 3, Bugár Cintia 2, Bízik Boglárka 1, Bízik Réka 1, Hudák Anette Emma 1.

(hcdac.sk/parameter)