Botrány Indiában: Két nő belépett egy hindu szentélybe

2019. január 2. - 19:58 | Külföld

Több évszázados vallási tiltást megszegve belépett szerdán két nő a dél-indiai Kerala államban található Szabarimala templomba, aminek következtében tüntetések robbantak ki szerte az államban.

Botrány Indiában: Két nő belépett egy hindu szentélybe
Fotó: TASR/AP

A két, negyvenes éveiben járó nő rendőri kísérettel lépett be a szentélybe - közölte Pramod Kumar, Kerala állam rendőrségének szóvivője. A belépésről készült videofelvételen az látható, hogy az egész testet beborító fekete ruhát és fejsálat viselő két nő - akiket Durga Kanaka és Bindu néven azonosított az AFP francia hírügynökség - férfi hívőkkel együtt lép be a szentélybe.

A templomba évszázadok óta nem léphetnek be a 10 és 50 év közötti, e korban szülőképesnek tartott nők.

A korlátozás hívei, valamint a bőség istenének, Ajappának szentelt templom papjai azzal érvelnek a gyakorlat mellett, hogy az a cölibátus egyik záloga, és az istenségnek szentelt rítusok szükséges velejárója. A templom szerzetesei Ajappához hasonlóan önmegtartóztatóak, és nem élnek nemi életet.

Számos hindu közösségben ráadásul a menstruáló nőket "tisztátalanoknak" tartják, ami ugyancsak korlátozásokat von maga után a vallási gyakorlatokban.

Miután kitudódott, hogy belépett két nő a templomba, a templomot bezárták egy órára, amíg elvégezték egy tisztítási rítust.

Az indiai legfelsőbb bíróság tavaly szeptemberben alkotmányba ütközőnek találta és feloldotta az 1972-ben törvénybe iktatott tiltást. A keményvonalas hinduk azonban már akkor tiltakozásba kezdtek, és mindeddig megakadályozták a nők belépését a látogatók előtt minden évben csak időszakosan nyitva álló szentélybe. Októberben több mint 2000 embert tartóztattak le a templommal kapcsolatos tüntetések nyomán.

Durga Kanaka és Bindu szerdai tette újabb tiltakozáshullámot váltott ki szerte Kerala államban: a tiltás hívei utakat zártak le, kövekkel dobálták meg a rendfenntartókat, és össze is csaptak velük - közölte a rendőrségi szóvivő.

A rendfenntartók több helyszínen könnygázt és egyéb tömegoszlató eszközöket vetettek be a tüntetők ellen.

Az állam székhelyén, Thiruvananthapuramban a helyi törvényhozás előtt Pinarayi Vidzsajan főminiszter lemondását követelték a tüntetők, akik közül ötöt letartóztattak, mert megpróbáltak betörni a parlament épületébe. Sérültekről egyelőre nem érkeztek hírek.

A templommal kapcsolatban nemcsak a tiltást támogatói tüntettek. Kedden nők milliói alkottak mintegy 600 kilométer hosszú élő láncot Keralában, hogy támogatásukról biztosítsák a legfelsőbb bíróság döntését és kiálljanak az egyenjogúságért. A megmozdulást támogatta a déli állam baloldali kormánya is, amelynek közlése szerint mintegy 5,5 millió nő alkotta az élőláncot. Szerdán több száz nő ismételte meg ezt a demonstrációt Mumbaiban, India pénzügyi központjában.

(MTI)