A brazil elnök felesége és egyik minisztere is elkapta a koronavírust

2020. július 31. - 07:08 | Külföld

Pozitív lett a brazil elnök, Jair Bolsonaro feleségének koronavírus-tesztje, öt nappal az után, hogy az államfő bejelentette, kigyógyult a Covid-19 betegségből.

A brazil elnök felesége és egyik minisztere is elkapta a koronavírust
Foto: TASR/AP

A brazil tájékoztatási minisztérium közlése szerint a first lady, Michelle Bolsonaro jól van, és a pozitív teszt után követni fogja az előírt protokollt.

Jair Bolsonarónál július 7-én diagnosztizálták a fertőzést, és a múlt szombaton jelentette be, hogy negatív lett a koronavírus-tesztje. Bolsonaro több mint két hetet karanténban töltött az elnöki palotában. Szerdán 38 éves feleségével együtt részt vett egy rendezvényen, és mindketten védőmaszkot viseltek. Csütörtökön azonban Bolsonaro már védőmaszk nélkül jelent meg a tömeg előtt Piaui államban.

Az államfő csütörtökön közölte, hogy előző nap nem érezte jól magát, és vérvizsgálaton esett át, most pedig antibiotikumot szed, mert a tüdejében gombás fertőzést találtak, amelyet a karantéban eltöltött húsz nap alatt szedett össze. Bolsonaro hozzátette, hogy ennek ellenére a terveknek megfelelően pénteken látogatást tesz a déli Rio Granda do Sul államban.

Csütörtökön Marcos Pontes tudományos és technológiai miniszter jelentette be, hogy pozitív lett a vírustesztje. Ő már az ötödik kormánytag, akinek fertőzöttségéről tudomást szerzett a nyilvánosság.

Jair Bolsonaro hónapokig megkérdőjelezte a járvány súlyosságát, "kisebb influenzának" titulálva a betegséget, és a gazdasági újranyitást szorgalmazta a szövetségi tagállamok kormányai által életbe léptetett és a járvány megfékezését szolgáló kijárási korlátozásokkal szemben.

MTI