Brazíliában van immár a második legtöbb halálos áldozata a koronavírus-járványnak

2020. június 13. - 08:01 | Külföld

Brazília pénteken megelőzte Nagy-Britanniát az új koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak számában, és az eddigi elhunyt 41 828 Covid-19 beteggel második helyre zárkózott fel az Egyesült Államok mögé. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a brazil egészségügyi rendszer továbbra is képes megbirkózni járvány miatt ránehezedő nyomással.

Brazíliában van immár a második legtöbb halálos áldozata a koronavírus-járványnak
Aktivisták szimbolikus sírokat hoztak létre a riói Copa Cabanán, tiszteletük jeléül (Fotó: AP/TASR)

"A rendelkezésünkre álló adatok alapján a rendszer maga nincs túlterhelve" - mondta genfi tájékoztatóján Mike Ryan, a WHO vezető vészhelyzeti szakértője, aki szerint a brazíliai térségek között csak néhányban haladja meg a 80 százalékot az intenzív kórházi ágyak kihasználtsága.

Az azonosított koronavírus-fertőzések számában Brazília már eddig is a második helyen állt a világon, a járvány gócpontjai pedig egyértelműen az ország sűrűn lakott városaiban vannak.

Az egészségügyi minisztérium pénteki jelentése szerint a járvány kezdete óta Brazíliában 828 810 fertőzöttet azonosítottak, ebből 25 982-őt az elmúlt egy napon, s csütörtök óta újabb 909-en hunytak el a kórban. Kedd óta a minisztérium naponta átlagosan több mint 1200 Covid-19 halálesetet jelentett, miközben az ország már a karanténkorlátozások enyhítése felé mozdult el, és Jair Bolsonaro elnök sürgetésére újraindítják a vállalkozásokat.

A jobboldali brazil vezető kezdettől megkérdőjelezte az új koronavírus okozta járvány súlyosságát, "egy kisebb influenzának" titulálva a betegséget, és azzal vádolta a szövetségi államok kormányait, hogy hatalmának megingatása érdekében nagyítják fel a fertőzések és a halálesetek számát.

Csütörtök este Bolsonaro arra biztatta híveit, "találják meg a módját, hogy bejussanak" kórházakba, és vegyék videóra, hogy az intenzív osztályok ágyain fekszenek-e betegek vagy sem, hogy a rendőrség és a brazil állambiztonsági szervek nyomozást indíthassanak az adatok felnagyítása ügyében.

A brazilok közben második napja órákig tartó hosszú sorokat álltak, hogy bejuthassanak az ország két legnagyobb városának csütörtökön újra megnyitott plázáiba, különös tekintettel arra, hogy Brazíliában péntekre esett a Valentin napnak megfelelő nevezetes nap.

Sao Paulo és Rio de Janeiro boltjaiban ugyanakkor a vásárlók tartották az előírt kölcsönös távolságot, mindenütt csak védőmaszkban léphettek be, egyes plázákban pedig az érkezőknek még a testhőmérsékletét is ellenőrizték.

Az XP Investimentos brókercég által elvégzett közvélemény-kutatás pénteken közölt eredménye szerint jelenleg a brazilok 52 százaléka támogatja a karantén-korlátozások enyhítését, a korlátozások fenntartását pártoló 44 százalékkal szemben, annak ellenére, hogy a megkérdezettek 61 százaléka úgy gondolja, hogy a járvány neheze még hátra van Brazíliában.

(MTI)