BREXIT: Cameronnak, Orbánnak egy a hangja

Ha ma élne Churchill, most letenné szivarját és whiskyjét íróasztalára, felvonatozna Londonba a Downing street 10 elé, kirángatná Cameront és estig pofozná. Ahogy Havas Jon adta a pofonokat Deres várában Ramsay-nek. A jelenlegi Európa, beleértve Nagy-Britanniát is, totálisan elfelejtette, hogy a túltolt “nemzeti önrendelkezés” alapján kirobbant, sokmillió halott európait produkáló totális világégésből építette fel újra önmagát. És itt a vissza nem térő alkalom, hogy a sokkot kapott angolokon kívül, a magyarok is megértsék: olyan politikusoknak szavaznak többségében bizalmat, akik Cameron-módra, BREXIT-be taszítanák Magyarországot!

De ne hallgassuk el azt sem: a BREXIT nemcsak az angoloknak, de a Fidesznek és Magyarországnak is nagyon rosszkor jött – a szavazópolgárok pedig élő, egyenes adásban követhetik, hová vezethet “nemzeti függetlenség” politikája Brüsszellel szemben. Emlékeztek még? “Európa erős embere” – írták valasz.hu oldalán, június 24-én, e szomorú történelmi napon, pedig a “király már meztelen”. Az angol “erős ember”, patkány módjára menekülve hagyja el a süllyedő hajót, míg magyar kollégája zavaros rádiónyilatkozatban magyarázza a bizonyítványt és “migránsozik”. Facepalm.

Egészen csodálatos az a zavart pillantásokkal átitatott amnézia is, amely a kormánypárti, Fidesz-közeli sajtó első kommentárjait jellemzi az angolok lelépése kapcsán az Európai Unióból. Bagatelizáló sorok, mellébeszélés és tömény cinizmus – ez most fideszmagyarjaink legújabb “teljesítménye”, talán ők is érzik: a Putyin és az orosz titkosszolgálat által megtolt, 2015-ben látványosan kirobbant migrációs válságra épített kommunikációs offenzívának hamar vége lehet. Sőt, az egész projektet működtető siserehad “saját térfelére szorulhat”, védekezőállásba.

Orbán, mint Cameron támogatója, Vona: kilépés az EU-ból

De vajon sikerül-e eltakarni a tényt, hogy a magyar miniszterelnök a 20. század, a múlt embere, ahová politikájával 2010 óta megpróbálja visszavezetni a magyar nemzetet és Magyarországot?

Akkor most emlékezzünk.

Emlékeztek még, amikor 2015 novemberében Orbán Brüsszelben kijelentette, ő már csupán itt “megfigyelői szerepben” van jelen a migrációs válság kapcsán? Ezt a kijelentését akkor Nyugaton úgy vették, mint “kilépési nyilatkozat az Eu-ból”.

Emlékeztek még, amikor 2013-ban a “nemzeti függetlenséget” saját önkényuralmi hatalmának kiépítésével azonosító magyar miniszterelnök Cameron politikájával kapcsolatban támogatólag nyilatkozott, hogy együtt állítsák meg a “nemzeti függetlenséget felfaló Brüsszelt”?

Emlékeztek még, mit írt Tibor Fischer, a Fidesz-kormány angliai szócsöve a The Telegraph oldalán? “Viktor Orbán nem fasiszta: ő David Cameron legjobb esélye az EU-s reformok véghezvitelében” címmel megjelent cikkében, majd még ezt is tetézve a szerző hozzátette a leadben: “A Magyarországot a térképen meg sem találó, lusta nyugati balosok törekvései ellenére, Magyarroszág lassan egész Európa számára követendő példa”.

De emlékezhettek Orbán kisinasának 2012-es produkciójára, Vona Gábor szerint népszavazáson kell dönteni Magyarország Európai Unióból való kilépéséről. Persze, most, hogy érzi a szélsőjobboldai, az “igazságot kimondó” (haha) politikus a hatalom ízét, már gyorsan tabusítja a témát, most már annyira nem lépne ki az Eu-ból.

Az orbáni “függetlenségi” politika vége

Ne beszéljünk mellé: június 24-án nemcsak Nagy-Britannia EU-ból való kilépésnek napja volt, de Orbán Viktor “nemzeti függetlenségi politikájának” bukása is. Péntek után egy új és szegényebb Európában ébredtünk fel, ahol a magyar nemzeti érdekek ellen folytatott politika aktoraira ráhúzták a reflektorokat. Mert senkinek ne legyen kétsége: az angol nacionalizmus által kiprovokált BREXIT-hez, nekünk, kelet-európaiaknak, magyaroknak, szlovákoknak, cseheknek, lengyeleknek nagyon sok közünk van.

Évek óta, gyakorlatilag Magyarország EU-ba történt 2004-es belépése óta, az EU Magyarországon egy olyan gazdasági klubnak látszott, amelyben, a strukturális alapokon keresztül, ömlött a külföldi befektetés. És az EU gazdasági előnyeit nemcsak Magyarország, de a többi kelet-európai nemzet is élvezhette. Hogy aztán, az első lehetséges alkalommal, amikor a gazdasági előnyökön túl, egyfajta összetartozást kellett volna felmutatni, Orbánnal az élen, Magyarország – és Kelet-Európa – hátat fordított Brüsszelnek egy talán soha nem is létezett "nemzeti függetlenségre" hivatkozva. (A modern értelemben vett nemzet az 1848-as forradalmak után "öltött testet", politikai értelemben Hungária (Uhorsko) Mátyás király alatt volt független, de az akkori nemzetfogalomba az országban élt lakosság 95 százaléka nem tartozott bele.)

A migrációs válság orbáni "megoldása" azt üzente a menekülteket és a bevándorlókat nagy számban befogadó nyugati országoknak, így Angliának is, hogy fuck off. Megüzentük Angliának, megértették. Világos jelzés volt ez – amelyen egy a népszavazás előtti napokban a brit újságokban elhelyezett, kétségbeesett politikai hirdetés sem tudott már megfordítani, átírni – ránk csak akkor számíthattok, ha a támogatásokat akarjátok nekünk szétosztani, amikor segítségre, összefogásra van szükség, velünk ne számoljatok. Így történt, hogy az európai összetartozás érzésének építése helyett, Orbán és kelet-európai haverjai, a félelem és a gyűlölet magjait szórták szét a kontinensen.

Itt kell felismerni a tényt hogy a Fidesz "Üzenjük Brüsszelnek…" és a brit "Leave" kampányok ugyanazt a politikai üzenetet használták a műveletlen, tájékozatlan tömegek meghülyítésére: a "nemzeti" szuverenitást. És itt most nem is a konkrét javaslatokra vagy azok hiányára, hanem a kampány kommunikációs oldalára gondolok – ahogy a magyar kormány képtelen volt átlátni saját pozíciójának irracionalitását és tarthatatlanságát: egy globalizált világban nem lehet egyszerre menekültellenes poltikával belpolitikát "csinálni", miközben ugyanazzal a lendülettel bátortalan kísérltet tenni a Nagy-Britanniában dolgozó magyar százezerek érdekeinek képviseletére. Ebből csak egy dolog következik: a bukás.

Mert a dolgok alapvető fideszes választói félreértése ott rejtőzik, hogy Orbánék valójában soha nem a "nemzeti szuverenitásárt" küzdöttek, hanem puszta önzés és egoizmus vezette őket. A BREXIT brit hívei, ha tudtak volna magyarul, egészen biztosan remek érveket szedtek volna össze a fideszes migrációellenes kampányból.

És akkor most mi van? Mi történhet Európában a kilépéspártiak győzelme után?

Bár a hírek ma még arról szólnak, hogy az EU több tagállamában népszavazást tartanának a helyi euroszkeptikus, szélsőjobboldai pártok az EU tagságról, közép-, és hosszabb távon alighanem a BREXIT ellentétes hatást vált majd ki: az Európai Unió összezár. A BREXIT hívei ma még halkan tapsikolnak, de a szorosabb európai integrációnak mindig is ellenálló Nagy-Britannia nélkül, a kontinensen megerősödő Németország, könnyebben keresztülviheti akaratát, amely egyben egy további föderalizációs lehetőséget jelent.

Ami azt is jelenti, hogy Orbán és társai pofára estek: Magyarország nem Nagy-Britannia, a totálisan leszegényedett országnak semmilyen politikai súlya nincs, soha nem is volt, ezért nem léphet fel nyíltan – ahogy Cameron tette – Brüsszel ellen sem a nemzetközi politikában. A Fidesz becsicskult: a “nemzeti függetlenező” Kövér László máris kijelentette: “Magyarország marad az EU-ban”. Lehetséges, hogy túl nagy árat fizettünk Nagy-Britannia kiválásával és várható szétesésével, de a dolog úgy áll, hogy a nacionalisták “függetlenségi” politikájukkal pont az ellenkező hatást érték el: lábon lőtték magukat, jöhet az Európai Egyesült Államok!