Brightburn – A lángoló fiú: Ez történne, ha Superman agya elborulna

Manapság nem sok olyan filmmel találkozhatunk, amelyben ötvözték volna a szuperhős-tényezőt és a horrort. Most viszont elmondhatjuk, hogy ez első próbálkozás nem is sült el rosszul. Megnéztük a Brightburn – A lángoló fiú című filmet!

Brightburn – A lángoló fiú: Ez történne, ha Superman agya elborulna

Azt nem árt az elején tisztázni, hogy bár a Brightburn a filmes körökben nem éppen ismeretlennek számító James Gunn produceri felügyelete alatt készült, a rendezői székben az a David Yarovesky ült, aki egyelőre nem sokat tett le az asztalra, és ez meg is látszik a filmen, amely könnyen lehet, hogy nem nyeri el mindenki tetszését, mégis a maga kategóriájában egy üde színfoltnak számít.

A készítők nem agyalták nagyon túl a sztorit: egy nap lepottyan az égből egy kisfiú, akit egy házaspár saját gyerekeként nevel fel. Brandonnal egészen addig semmi probléma nincs, amíg 12 éves nem lesz és egy fura hang kezd hozzá beszélni. A fiú rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik, amit nem feltétlenül jóra használ fel, hanem inkább arra, hogy elégtételt vegyen azokon, akik megkeserítették az életét.

Az alapötlet nem nevezhető rossznak – minden bizonnyal nem egy szuperhősrajongó elgondolkodott már azon, hogy milyen lenne, ha Superman a világ ellen fordulna. Jelen esetben az a tényező is közrejátszott, hogy egy fiúról van szó, aki még nem rendelkezik olyan rálátással a világra, mint egy felnőtt. Továbbá a film remekül tálalja elénk a kirekesztettség kérdését, hogy egy tinédzser korba belépő fiatalban milyen indulatokat válthat ki, ha társai kellően éreztetik vele ellenszenvüket.

A Brightburn által egy új horrorikon jelenik meg, ám a 85 perces játékidő elég rövidnek tűnik ahhoz, hogy megismerhessük a címszereplőt. A készítők az eredettörténet mellett a főhős egyéni és családi drámáját is boncolgatni kívánták, ezáltal nem sikerült megfelelően kidolgozni a fiú háttértörténetét, amit két szemszögből is meg lehet ítélni. Egyrészt jó, hogy nem tudtunk meg sok mindent Brandon származásáról, mert így a gonosz erők eluralkodására fektethették a hangsúlyt, másrészt viszont így egy megszabdalt alkotást kaptunk, tele kérdőjelekkel.

A film hangulata nem mondható túl nyomasztónak, vannak üresjáratok (sőt egy-egy ponton kis humort is elhelyeztek), amikor a néző picit fellélegezhet, hogy aztán felkészíthesse magát az újabb jumpscare-es ijesztgetésekre – meg kell hagyni, utóbbiak remekül működnek.

A látványvilágra abszolút semmi panaszunk nem lehet, ahol kellett a CGI, ott nagyon jól nézett ki. A rémisztésre szánt jelenetek ábrázolása is teljes mértékben elérte a kívánt célt, tehát ezen a területen levizsgázott a Brightburn.

Jackson A. Dunn személyében egy olyan tehetséges fiatal színészt ismerhettünk meg, akinek a jövőben is lehet keresnivalója a filmvásznon. A készítők részéről nagyon jó választásnak tűnik a fiú, akinek a tekintete már eleve sejtelmességet sugároz. 

Gunnék megmutatták, hogy nevesebb színész nélkül is lehet egész jó kis filmet csinálni – a színészgárdából talán a legismertebb az anyát alakító Elizabeth Banks. Ő is és a férjét megformáló David Denman is hozta az elvárt szintet – se többet, se kevesebbet.

A Brightburn – A lángoló fiú ugyan valamelyest elmaradt attól a szinttől, amit az előzetesek sugalltak, ennek ellenére egyáltalán nem nevezhető rossz filmnek. Akik imádják a szuperhősös filmeket és a horrorokat, azok garantáltan jól szórakozhatnak rajta. A karakter tartogat még bőven potenciált, ezek kiaknázására pedig jó lehetőséget kínál egy esetleges folytatás.


(tt)