Bronzkori sírokat találtak a régészek Rimaszombatban

Összesen 17, a pilinyi és a kijétei kultúrából fennmaradt temetkezési helyet tártak fel Rimaszombatban, a Daxner utcában folyó régészeti ásatások során.

Bronzkori sírokat találtak a régészek Rimaszombatban
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Alexander Botoš, a Gömör-Kishonti múzeum (GMM) igazgatója elmondta, a feltárt sírok egy bronzkori temetkezési hely részei, ahol összesen körülbelül 700-800 embert temettek el. „Építkezés zajlik ezen a területen, és a régészeti feltárást azért rendeltük el, mert 2016-ban, a szomszéd parcellán, a multifunkciós épület alapjának ásásakor előkerült 53, szintén a pilinyi és a kijétei kultúrához tartozó sír” – tette hozzá Botoš.

A régész elmondta, a leleteket megtisztítják, dokumentálják és a múzeumba szállítják, ahol restaurálják őket. 

„Remélhetőleg bronz ékszereket is találunk”

– mondta az archeológus.

A szakember szerint a temető ahhoz a településhez tartozott, amelynek korábban már több részét is feltárták.

„Rimaszombat központjában, a középkori épületek alatt rejtőzik az ősi település. Feltételeztük, hogy temető is tartozik hozzá, amit 2016-ban meg is találtuk”

– tette hozzá Botoš.

TASR