Brutális jelenetnek lehettek tanúi a kiselősök – kirángattak az iskolapadból egy kisfiút a hatóságok

2016. május 18. - 12:17 | Régió

Brutális jelenetnek lehettek szemtanúi a Zsarnócai járásban található Brehy község alapiskolájának kiselsősei múlt pénteken.

Az esetről a Denník N napilap számolt be Monika Kozelová aktivista blogjára hivatkozva. Az egyik elsős diákot akarata ellenére, erőszakkal vitték el a hatóságok az iskolapadból egy bírósági végzésre hivatkozva.

Marcót nagyanyja nevelte, miután édesanyja a szülés után magára hagyta a gyereket. A kisfiú hiperaktív, figyelem- és magatartászavarral küzd, édesanyja állítólag a terhesség idején rendszeresen fogyasztott alkoholt, kábítószereket és dohányzott is.

A besztercebányai kerületi bíróság hét év után az édesanya gondozásába helyezte a kisfiút. Az anya egyenesen az alapiskolába ment a fiúért egy szociális dolgozó és egy bírósági végrehajtó kíséretében, akik a tanítási óra kellős közepén rontottak be az osztályterembe, majd a kisfiú akarata ellenére kirángatták őt az iskolapadból.

A tanárnő és az igazgatónő tiltakoztak az ellen, hogy magukkal vigyék a kisfiút és szerették volna, ha az ügyet az osztálytermen kívül intéznék, a bírósági végrehajtó azonban azt mondta, hogy

egyszerűen elviszik a fiút és ez minden a részükről.

A bíróságnak ráadásul 24 órával az eset előtt értesítenie kellett volna az iskola igazgatóját, hogy a gyereket elviszik az iskolából, ez azonban nem történt meg.

Marco közben végig ellenkezett, azt kiabálta az anyjának, hogy eressze el, és állítólag meg is harapta őt. A kisfiú azt szeretné, ha továbbra is a nagymamája nevelné, ennek pedig többször hangot is adott.

Az esettel a főügyészség foglalkozik. Marco péntek óta nem jelent meg az iskolában, nagymamája sem tud róla semmit. Elképzelhető, hogy a Marcót édesanyja magával vitte Svájcba, hol eddig is élt.

Az édesanya szombaton és kedden is egy-egy fotót tett közzé Marcóról a Facebook-oldalán, az azonban továbbra sem derült ki, hogy hol tartózkodnak.

Az ügyben azonban még nem született jogerős ítélet, a kisfiú édesanyja és nagymamája közt továbbra is bírósági tárgyalások várhatók.

Az esetet a bírósági végrehajtó lekamerázta.


(DenníkN/para)