Budapesten vendégszerepeltek a nagyabonyi hagyományőrzők

2017. március 28. - 14:21 | Régió

A Dunaszerdahely melletti község Csillagfürt elnevezésű népdalköre és citeraegyüttese Kiss Katalin vezetésével március 24-én Budapesten a Csallóköztől a Sokoróaljáig című műsor keretében lépett színpadra a Polgárok Házában.

Budapesten vendégszerepeltek a nagyabonyi hagyományőrzők
A Csillagfürt Népdalkör és Citeraegyüttes

Kísérő programként a régi népi mesterségeket bemutató kiállításon az érdeklődők a csallóközi halászat történetével, az écsi fafaragók és a győri kékfestők munkáival ismerkedhettek meg a zsúfolásig megtelt előadóteremben. A tárlatot Olgyay Ede nagyabonyi nyugalmazott középiskolai tanár nyitotta meg a Nagy Iván etnológus által feldolgozott anyag alapján.

A népdalkörök fellépésének sorát az écsi Dr. Barsi Ernő Népdalkör és Citerazenekar (együttesvezető: Farkas Márta) indította el népszokások felelevenítésével, őket követte a nagyabonyi Csillagfürt Népdalkör és Citeraegyüttes összeállítása csallóközi népdalokból. Nagyabony község rövid históriáját, ill. az ott született Bihari János cigányprímás életútját Moravek Ivett alpolgármester vázolta föl. A továbbiakban a nyúli Borbarát Dalkör (Farkas Katalin), végül a győrújbaráti Csobolyó Néptáncegyüttes (Putz Katalin és Jocha Balázs) lépett a közönség elé.

A szervezők és a csoportok a Kárpát-medencei Magyar Népművészet rendezvénysorozat 49. estjével dr. Barsi Ernő emléke előtt tisztelegtek, jelen volt az egykori jeles néprajzkutató lánya, Barsi Hajna etnográfus.

A színpadi produkciókat étel- és borkóstoló követte: a látogatóknak legfőképpen az écsi keletlen krumplis lepény, a nagyabonyi rétes és a nyúli bor ízlett.

Kékfestő-termékeit kínálta a közönségnek Tóth Ildikó győri kékfestő.

A rendezvény a Polgárok Háza igazgató asszonya, Trznadel Angéla és munkatársainak szakmai hozzáértését dicséri.

(lesz, zi)