A budapesti CEC Alapítvány és a somorjai FÓRUM Kisebbségkutató Intézet közös projektje

2017. május 26. - 22:24 | Külföld

Május 25-én Budapesten került sor a helyi Civitas Europica Centralis (CEC) Alapítvány és a somorjai FÓRUM Kisebbségkutató Intézet közös munkamegbeszélésére, amely a két intézet által, a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával megvalósuló kutatási projekt keretében elvégzett „terepmunkák” (mélyinterjúk) főbb tapasztalatait összegezte

A közös projekt célja, hogy gazdaságszociológiai eszközökkel vizsgálja a lehetséges hatásait azoknak a határ menti infrastrukturális fejlesztéseknek, melyek megvalósításáról Magyarország és Szlovákia kormányai még 2012-ben megállapodtak.

A tervek szerint a magyar-szlovák határszakaszon 18 közvetlen közúti vagy vízi átjárhatóságot biztosító beruházás (köztük 5 db Ipoly-híd) megépítése valósul meg, a 2014 és 2020 közöti uniós (INTERREG V-A) forrásokból.

A CEC és a FÓRUM arra tettek vállalást, hogy megvizsgálják ezeknek a fejlesztéseknek a lehetséges felzárkóztatási hatásait, és megpróbálják „előrejelezni” azt, hogy mely területeken nőhet meg az állampolgárok, vállalkozások igénye bizonyos határokon átnyúló (pl. tömegközlekedési, egészségügyi, szociális) „közszolgáltatások” iránt.

A kutatás eredményei az elkövetkező hónapokban „esettanulmányok” formájában kerülnek feldolgozásra, valamint tervek szerint egy szeptemberi konferencia keretében az érdeklődő nagyközönség részére bemutatásra.

(-)