Budapestre látogat Andrej Kiska

2016. december 5. - 07:49 | Belföld

Áder János magyar köztársasági elnök meghívására hivatalos látogatást tesz ma Magyarországon Andrej Kiska.

A Köztársasági Elnöki Hivatal közlése szerint Áder János hétfő délelőtt katonai tiszteletadás mellett fogadja Kiskát a Sándor-palota előtt, majd a két államfő megbeszélést folytat. Tárgyalásukról közös sajtótájékoztatón számolnak be.

Andrej Kiska délután megkoszorúzza a Hősök emlékkövét a budapesti Hősök terén, ezt követően pedig ellátogat a Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumba.

Áder János és Andrej Kiska legutóbb tavaly szeptemberben találkozott Aggteleken, a Baradla-barlangban. Akkor a két államfő a világörökséghez tartozó Aggteleki-karszt és az ahhoz kötődő Szlovák-karszt kutatása és védelme című konferencia nyitóprogramján vett részt és a környezetvédelem, valamint a természetvédelem fontosságát hangsúlyozta.

Budapesten legutóbb 2013-ban járt szlovák államfő: akkor Ivan Gašparovič személyében kilenc év után először érkezett hivatalos látogatásra szlovák elnök a magyar fővárosba.

Az államfői tárgyalásokon Áder János nyilatkozata szerint "bár a legfontosabb vitás kérdésekben a nézetkülönbségek megmaradtak", egyetértettek abban, hogy a nyitott kérdéseket a kölcsönös tisztelet elve alapján kell megvitatni.

MTI/para