Bugár 500 ezer eurót kaszált egy R7-eshez kötődő telken

2016. június 17. - 07:57 | Belföld

Bugár Béla 2006-ban állítása szerint egy rokonától vásárolta meg a szántóföldet, ám akkor még nem tudta, hogy az R7-es majd arra halad.

Bugár 500 ezer eurót kaszált egy R7-eshez kötődő telken
Bugár Béla (Fotó: TASR)

Maga a Híd elnöke árulta el a Denník N napilapnak, hogy a telket mintegy tíz évvel ezelőtt egy rokonától vásárolta. A telek 42 ezer négyzetméter, az állami társaság 12,6 eurós négyzetméteráron vásárolta meg tőle, értéke így kb. 528 ezer eurót tett ki. 2006-ban azonban Bugár ezt még 0,65 eurós négyzetméterenkénti áron vásárolta, összesen 25 ezerért.

Bugár a Politika open elnevezésű kezdeményezés keretén belül még a parlamenti választások előtt tájékoztatott arról, hogy mennyiért adta el a telket az államnak.

Bugár állítja, hogy amikor ő megvásárolta a telket tíz évvel ezelőtt, még nem lehetett tudni, merre vezet majd az R7-es. "A nyomvonalát csak 2011-ben hagyták jóvá. Olyan telek tulajdonosa voltam, amit az NDS megvásárolt, hasonlóan több száz másik telektulajdonoshoz" - jegyezte meg.

2006-ban az R7-esről annyit lehetett tudni, hogy az majd a Somorja, Dunaszerdahely, Érsekújvár, Losonc vonalon halad majd. A Dzurinda-kormány idején elsősorban a Bugár vezette MKP szorgalmazta a megépítését.

Ján Figeľ, a KDH korábbi elnöke szerint ugyanakkor már akkoriban is lehetett sejteni, hogy merre halad majd a gyorsforgalmi út. "Az építkezési tervezetek hosszú időn keresztül alakulnak ki. Egy autópálya előkészítése mintegy tízéves folyamat. Mi 2010-ben jutottunk el odáig, hogy ez eldőlt. A környezeti hatástanulmányok, területi eljárások azonban már évekkel korábban is zajlottak. 2006-ban már elég sokat lehetett tudni arról, merre halad majd az út nyomvonala" - fogalmazott.

Hozzátette, hogy a Pozsony-Egyházgelle szakaszon, amelyen az inkriminált úszori telek is található, az ő miniszteri ténykedése idején (2010-2012) változtattak az út nyomvonalán.

A Denník N megszólaltatta Ján Kovalčíkot, az INEKO intézet szakértőjét, aki a túlárazott pozsonyi körgyűrűvel is foglalkozott korábban. Elmondása szerint a telekspekulánsok akkor vásárolják fel a telkeket, amikor már biztossá válik egy út nyomvonala. Hozzátette, Bugárnál sokkal többet keresnek ilyesmin.

Bugár állítja, hogy amikor a földet megvásárolta, nem is sejtette, hogy az R7-es arra mehet. "Szerettem volna egy értékes mezőgazdasági termőföldet birtokolni. Biztos voltam benne, hogy a Csallóközben növekedni fog az értéke" - szögezte le. Miután megvásárolta, bérbe adta mezőgazdasági célokra.

Az NDS 2014-ben kezdte megvásárolni az R7-es tervezett nyomvonala alatti telkeket. Abban az évben mintegy 38%-ukat vásárolta meg, a következő évben további 37%-ot, idén pedig újabb 14%-nál járnak. A telekspekulánsok a tavalyi év végén jelentek meg Dénesdnél (Dunajská Lužná).

Az NDS 370 millió eurót szán a telkek felvásárlására. Egy sima szántóföld értéke egy ilyen építkezés bejelentésekor mintegy 80-szorosára növekszik. Ha szántóföldként vásárolnák fel, akkor az államnak alig kerülne többe 4 millió eurónál.

A parlamentben az ellenzék terjesztett be olyan javaslatot, hogy a kormány készítsen egy listát a felvásárolt telkekről a pozsonyi körgyűrű és az R7-es kapcsán. Bugár volt az egyetlen koalíciós képviselő, aki megszavazta, a javaslat azonban nem ment át.

(Denník N/para)