Bugár: Az elnapolt javaslatok közül korábban már többet is elvetettek

2019. november 27. - 18:55 | Belföld

Azok közül a törvényjavaslatok közül, amelyek megtárgyalását a parlament kedden elhalasztotta, korábban már többet is elvetettek, jelentette ki Bugár Béla, a parlament alelnöke és a Híd elnöke.

Bugár: Az elnapolt javaslatok közül korábban már többet is elvetettek
Fotó: TASR

A javaslatok elnapolása ráadásul egyáltalán nem precedens nélküli, hiszen korábban sem volt szokásban, hogy a parlament közvetlenül a választások előtt ülésezett volna. Bugár szerint az ellenzék hazugságokat terjeszt.

„A szóban forgó javaslatokat már x alkalommal megvitattuk, és x alkalommal elvetettük, különféle indokokkal” – állapította meg Bugár. Példaként az SaS által benyújtott, állampolgárságról szóló törvényt, vagy az OĽaNO által előterjesztett, az információkhoz való szabad hozzáférésről szóló jogszabályt említette.

A Híd elnöke rámutatott: ha a parlament korábban ülésezett is közvetlenül a választások előtt, az rendszerint a búcsúülés volt, amelyen legfeljebb néhány szükséges határozatról, vagy megvétózott törvényjavaslatról szavaztak. „Egyszer tényleg előfordult, hogy közvetlenül a választások előtt üléseztünk” – fűzte hozzá, utalva arra az ülésre, amelyen megbukott Iveta Radičová kormánya.

„A programpontok elnapolásáról szóló határozat nem volt precedens nélküli, precedens nélküliek viszont az ellenzék hazugságai. Ha ez az a bizonyos nagy változás, ha az új politika a hazugságok terjesztésén és a kormánypárti politikusok rágalmazásán alapul, akkor köszönjük szépen” – zárta Bugár.

Andrej Hrnčiar (Híd), a parlament alelnöke hozzátette: a javaslatokat a házszabállyal összhangban napolták el, miután jóváhagyták az ügyrendi javaslatokat.

A plénum kedden megszavazta, hogy halasszák el az 53. parlamenti ülésre benyújtott törvényjavaslatok több mint felének megvitatását. Főleg első olvasatban lévő, képviselői javaslatokról van szó. Az ezzel összefüggő ügyrendi javaslatot Robert Fico, a Smer-SD elnöke terjesztette elő. Azzal érvelt, hogy a jövő évi költségvetés-tervezet elfogadását hosszabb vitának kell megelőznie.

Az ellenzéki képviselők szerint megfosztották őket attól a joguktól, hogy törvényjavaslatokat terjeszthessenek elő. Szerdán bejelentették, hogy összegyűjtötték a szükséges aláírásokat egy rendkívüli parlamenti ülés indítványozásához. Ennek keretében akarják megvitatni az elnapolt javaslatokat.


(TASR)