Bugár Béla nem hisz a Gál Gábor elleni korrupciós vádaknak

2022. május 22. - 10:00 | Belföld

A héten szivárgott ki, hogy a Híd korábbi igazságügyi minisztere, Gál Gábor ellen büntetőeljárás indult kenőpénz elfogadásának gyanújával. Most egykori pártelnöke is nyilatkozott róla.

Bugár Béla nem hisz a Gál Gábor elleni korrupciós vádaknak
Fotó: TASR

A Híd párt korábbi elnöke, Bugár Béla a Nový Čas-nak azt mondta, nem hiszi, hogy Gál részt vett olyasmiben, mint amivel gyanúsítják.

"Telefonon beszéltem vele, és ő ezt kizárta, nincs okom rá, hogy ne higgyek neki. Azt mondja, hogy az egész gyenge lábakon áll, és meg fogja cáfolni. Én természetesen bízom benne, nem hiszem el, hogy ilyen korrupciós cselekmény részese lett volna" - jegyezte meg.

A rendőrség megerősítette, hogy Gált május 9-én gyanúsították meg korrupciós bűncselekménnyel. Az ügy egy, a Szlovák Földalappal kapcsolatos, 2018-ban történt esettel van összefüggésben. A Markíza információi szerint a Dobytkár-ügyben gyanúsított Martin Kvietik üzletember egy restitúciós eljárást akart feloldani. Állítólag megbízta Ján Gajan ügyvédet, hogy adjon át Gálnak 50 ezer euró kenőpénzt. Gál akkor még "csak" parlamenti képviselő volt – a kenőpénzt a gyanú szerint egyenesen a képviselői irodában kapta meg. Ezt követően el kellett intéznie a Szlovák Földalap igazgatóhelyettesénél – aki a Híd jelöltje volt –, hogy feloldja a restitúciós eljárást.

Kvietik, aki 2021 májusa óta előzetes letartóztatásban van, ezt elutasítja, ügyvédje, Dušan Ivan szerint a meggyanúsítás célzatos, és akkor érkezett, amikor a bíróságnak Kvietik előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról kell döntenie. Ivan azzal is érvelt, hogy ha Kvietiket a Szlovák Földalap "urának" tekinti a rendőrség, akkor nem lett volna szüksége egy egyszerű képviselő megkenésére.

Gál Gábor neve egyébként már feltűnt Marian Kočner ügyvédjének Threema-üzenetei között is, melyekből kiderül, hogy az elítélt vállalkozó már előre örült Gál miniszteri kinevezésének. Kočner később a Technopol-ügy kapcsán akart eljutni Gál Gáborhoz, ügyvédje pedig jelezte neki a Threemában, hogy a miniszter segítséget ígért abban, hogy békén hagyja a bírónőt, aki a Technopol-ügyben segítette Kočnert.

Gál Gábor ügyfelei voltak egyébként a Jopi Trade nevű cég mögött álló, texasiaknak becézett vállalkozók is, akiknek neve a Tisztítótűz fedőnevű akció kapcsán is felmerült. Azokról a személyekről van szó, akik üzemanyaggal kereskedtek, és amikor meleg lett körülöttük a helyzet, százezrekkel befolyásolhatták a nyomozást. Egyik vallomásában Ľudovít Makó, a Pénzügyi Igazgatóság (Finančná správa) bűnügyi hivatalának korábbi igazgatója arról beszélt, hogyan segítették a hatóságok kenőpénzért cserébe a JOPI és a vágfarkasdiakhoz köthető körök gyanús üzleteit.

(parameter/Nový Čas)