Bugár leült kávézni Simonnal, ebéd lett belőle. Összenő-e az, ami összetartozott?

2022. június 1. - 14:45 | Belföld

A Magyar Fórum vezetője fogta magát, és a múlt héten kapcsolatba lépett korábbi pártbeli felettesével, Bugár Bélával, akit azon nyomban meg is hívott egy kávéra. A találkozójukon aztán szó szót követett, és közösen elfogyasztottak egy ebédet is. Most folyik a találgatás, mi volt ez az egész.

Bugár leült kávézni Simonnal, ebéd lett belőle. Összenő-e az, ami összetartozott?

Simon Zsolt kezdeményezésére a múlt héten találkozott egymással a két exhidas politikus. Az azért érdekes, mert vagy hat éve nem került sor hasonló "eseményre", pontosabban azóta, hogy 2016 márciusában a gömöri politikus hátat fordított az akkori pártjának, az éppen kormánypozícióra készülő Hídnak.

Simon szerint nem volt egyszerű hat esztendő kihagyás után megkeresnie Bugárt, de azt mondja, hogy ha a Híd korábbi elnöke már amúgy sem tagja a Szövetségnek, akkor egy ilyen lépéssel nem fokozza a Forró Krisztián vezette párt belső konfliktusait. Úgy véli, ez fontos szempont, mert azt látja,

ha a soron következő választásokon nem kerül be a parlamentbe a hazai magyarságot képviselő tömörülés, akkor végleg búcsút inthetünk a törvényhozásnak.

Kettejük megbeszéléseinek tárgya mi más is lehetett volna, mint az itteni magyarsággal kapcsolatos kérdések, amit valószínűleg nem sikerült maradéktalanul átvenni, hiszen Simon reméli, ennek a történetnek lesz folytatása. Megjegyezte azt is, hogy a szlovákiai magyar palettán nincs nagyon olyan személy, aki 30 éves politikai tapasztalattal rendelkezik, ezért is törekedett párbeszédre a parlament korábbi alelnökével. A felvetésre, hogy ha a rutin ennyit nyom a latban, a következő alkalommal esetleg Csáky Pál is számíthat-e egy meghívásra, Simon visszautalt a konkurens párttal kapcsolatos megjegyzésére. Úgy látja,

mivel Csáky a Szövetség tagja, nem szeretne a tömörülés belső vitáiba belefolyni. És az is igaz, hogy közte, illetve az MKP egykori európai parlamenti képviselője közti mosolyszünet hat évesnél is régebbi.

Bugár Béla is nyilatkozott a lapunknak, de arra a kérdésre, hogy akkor most összenő-e az, ami összetartozott, nemleges választ adott. "Nincs mi összenőjön", számára 30 év elég volt a politikában, de aki kíváncsi a véleményére, azzal leül beszélgetni. És hogy tud-e adni olyan tanácsot, amivel a Magyar Fórum eséllyel indulna a legközelebbi választásokon? Úgy véli, tanáccsal nehéz bekerülni a törvényhozásba, inkább aprólékos munkával lehet megszólítani mondjuk azokat a hidasokat, akik csalódottak a jelenlegi helyzettel. Hogy lesz-e a beszélgetésüknek folytatása, még nem tudja, de mivel eredetileg kávémeghívásnak tett eleget, amiből aztán egy közösen elfogyasztott ebéd lett, így azt gondolja, megérte leülni az egykori párttársával.

(sp)