Bugár: Ne dőljünk be az összeesküvés-elméleteknek!

2018. november 14. - 17:35 | Belföld

A civil szervezetek fontos szerepet töltenek be minden demokratikus társadalomban. A demokratikus társadalomban ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a nyomozók a köztársasági elnököt idézik be vallomást tenni. Ami azonban fontos, hogy a demokratikus rendszer biztosítja a szólásszabadságot és a gyülekezési jogot – mondta Bugár Béla, a koalíciós Híd elnöke.

Bugár: Ne dőljünk be az összeesküvés-elméleteknek!
Bugár Béla (Fotó: TASR)

Bugár hangsúlyozta, hogy a demokratikus választások eredményeit mindenkinek tudomásul kellene vennie és el kellene fogadnia. Azt is hozzátette, hogy az utóbbi időben nagyon felkorbácsolódtak az indulatok. „Nem értem, hogy kinek jó ez és miért. Közeledik a nap, amikor megemlékezünk a harcról, amelyet a jogainkért, a szabadságért és a demokratikus társadalomért vívtunk. Az okosok azt mondják, hogy a helyzet nem ideális, viszont eddig még senki nem talált ki jobbat. Tanuljunk meg tehát ebben a világban élni és dolgozni" – hangsúlyozta Bugár.

Bugár reagált a törvényre is, amelynek értelmében a rendőrség köteles minden feljelentést kivizsgálni, beleértve a névtelen bejelentéseket is. „Úgy gondolom, hogy a rendőrség feladata ebben az esetben nagyon nehéz és hálátlan feladat, ezért azt szeretném kérni mindenkitől, hogy nyugodjon meg és ne szítson viszályt. A legfontosabb, hogy ne dőljünk be az összeesküvés-elméleteknek" – tette hozzá Bugár, aki szerint a viszályszítás veszélyes és felelőtlen dolog.

(TASR)

Címkék: Bugár Béla, Most-Híd