Bugár szerint nem áll fenn, hogy a koalíció szavazatokat vásárolna

2019. január 5. - 08:58 | Belföld

Ebben a koalícióban nem áll fenn a képviselői szavazatok vásárlásának veszélye, jelentette ki a TASR hírügynökségnek pénteken Bugár Béla, a Híd elnöke. A koalíció jelenleg szűk többséggel és néhány független képviselő támogatásával kormányoz.

Bugár szerint nem áll fenn, hogy a koalíció szavazatokat vásárolna
Bugár Béla (Fotó: TASR)

„76 szavazatunk van és kormányzunk. Nehezebben, de kormányzunk. Megéltem a második Dzurinda-kormányt is, amikor még rosszabb volt. Radičová kormányában szűk többségünk volt a Matovič-féle négyes miatt” – mondta Bugár, aki elismerte, hogy a jelenlegi helyzetben nem mindegyik javaslatot sikerül átvinni a parlamentben.

„Vannak javaslatok, amelyek nem mennek át, a világ ettől nem dől össze. Az a veszély azonban nem fenyeget, hogy meg kellene vásárolnunk a képviselőket” – tette hozzá.

A problematikus javaslatok között Bugár a 64 évben megszabott maximális nyugdíjkorhatár alkotmányba foglalását említette, melyet a Smer-SD párt kezdeményezett. Ebben az esetben a koalíciónak nemcsak a saját 76 szavazatára, hanem ellenzéki voksokra is szüksége lesz, összesen legalább 90 szavazatra. A Smer-SD tovább készül tárgyalni az egyes pártokkal, hogy megszerezze a szükséges szavazatszámot. A Híd nem támogatja a javaslatot. „Azt gondoljuk, nem lenne fair, ha a jövőbeni kormányokat lekötnénk a nyugdíjkorhatárral összefüggésben, ezért nem támogatjuk a javaslatot” – ismételte el Bugár.

(TASR)