Bugár visszautasította a vallomástételt Kiska zsarolása ügyében

2019. április 27. - 11:59 | Belföld

Andrej Kiska köztársasági elnök kitart amellett, hogy Robert Fico őt megzsarolta. Az ügyben érintett Bugár Béla is, ugyanis épp az ő telefonhívására hivatkozik Kiska, mely osárn állítólag elhangzott a zsarolás. Bugár azonban a Joj TV információi szerint visszautasította a vallomástételt.

Bugár visszautasította a vallomástételt Kiska zsarolása ügyében
Fotó: Cséfalvay Á. András (archívum)

Andrej Kiska volt cége, a KTAG néhány hónapja adócsalási gyanúval néz szembe. Fico éppen erre hivatkozik, mikor azt állítja, "Kiska egy bőgőmasina, mivel amint gyanúba keveredett a KTAG ügyvezetője, hogy illegálisan finanszírozta az elnöki kampányt, azzal állt elő, hogy valaki zsarolja."

Kiska részletes vallomást tett a rendőrségen arról, hogy mióta Robert Fico tavaly tavasszal lemondott miniszterelnöki posztjáról, többször is találkoztak, és amit az azóta koalíciós pártelnökként, parlamenti képviselőként ténykedő Fico hétköznapi csacsogásnak tart az ország politikai ügyeiről, számára másképp jött le. Különösen egy Bugár Bélával folytatott telefonbeszélgetést követően, aki elmondása szerint Fico üzenetét közvetítette. "Azt üzente, vagy kinevezem őt alkotmánybírónak, vagy folytatja ellenem a háborút" - fogalmazott Kiska.

Ezeken a találkozókon részt vett időnként Roman Krpelan, Kiska szóvivője és Peter Pellegrini is. Az öt kulcsfigura mindegyikét kihallgatták már, egy kivételével pedig mindenki elmondta, amit tud - tudta meg a Joj TV a Pozsonyi Kerületi Ügyészségtől.

Ez az egy személy pedig a televízió információi szerint Bugár Béla, a Híd elnöke, aki parlamenti képviselői státuszára hivatkozva utasította vissza a vallomástételt. "Bugár Bélát beidézték zsarolás ügyében. Mivel folyamatban lévő ügyről van szó, egyáltalán nem fogjuk kommentálni" - szögezte le az ügy kapcsán Debnár Klára, a Híd párt szóvivője.

Nyilván Fico és Kiska vallomásában súlyos ellentmondások vannak, amiket a nyomozók konfrontációval szüntethetnek meg. Ilyen esetben mindkettejüknek feltehet kérdéseket a vizsgálótiszt, de ők is egymásnak.

Daniel Lipšic, Andrej Kiska ügyvédje elképzelhetőnek tartja, hogy ezt a lehetőséget ők maguk fogják javasolni.

(Noviny.sk)